Ugrás a tartalomra

Már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 16. csütörtök 09:55
Az utolsó napon minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálat 20 óráig tart nyitva. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május 20. után automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága közleményéből kiderül, május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20. után. 

Április végéig több mint félmillió, ügyfélkapuval nem rendelkező adózó kapta meg postán a bevallási tervezetét a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott kiegészített nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig.     

Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 6. és 17. között munkanapokon 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 18-án (szombaton) és május 19-én (vasárnap) 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, május 20-án (hétfőn) 8 óra 30 perctől 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket – derül ki a közleményből.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!