Ugrás a tartalomra

Megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem

MTI
Utoljára módosítva
2021. augusztus 02. hétfő 09:28
Vasárnap hivatalosan létrejött és ünnepi alakuló szenátusi ülésével megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

 
A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az alakuló szenátusi ülésen átvette kinevezését az új intézmény rektora, Bolvári-Takács Gábor, aki azt mondta: "a Tokaj-Hegyalja Egyetem létrehozása Comenius óta a legnagyobb intellektuális beruházás a térségben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e hatalmas lehetőség kibontakoztatásában szerepet játszhatok. Hogy ezt a lehetőséget a térség egészét dinamizáló, közös sikerre váltsuk, a térség településeivel, oktatási és kulturális intézményeivel, a helyi gazdasági és társadalmi élet szereplőivel egyaránt szoros együttműködés kialakítását tűztem ki célul."
    
Az egyetem fenntartója a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány, amelynek elnöke, Stumpf István az ünnepi ülésen úgy fogalmazott: "pataki diáknak és pataki oktatónak lenni rang volt régen is, és az egyetem vezetését támogatva az egyetemet fenntartó alapítvány is mindent megtesz azért, hogy ez ismét így legyen."
    
A kormány "a magyar nemzet történelmi adósságát törlesztette Sárospatak felé" a Tokaj-Hegyalja Egyetem létrehozásával és a térség infrastrukturális fejlesztésével - írták, kiemelve: a részben az egri Eszterházy Károly Egyetemből kivált Comenius Campus, részben pedig zöldmezős beruházásként létrejött új egyetem új perspektívát nyit a térség egészének számára.
    
Ismertették: az intézmény képzési palettája Sárospatak és térsége legendás történelmi és kulturális örökségére épül és a térség fejlesztési potenciáljához illeszkedik. Ezek közé tartozik a kulturális örökség tanulmányok, a tanító és óvónő képzés, a szőlész-borász, a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodás és menedzsment, valamint a vállalkozásfejlesztési szak - tették hozzá.
    
Az egyetem létrejöttével "Sárospatak újabb fejlődési fokra lépett a magyar oktatás rangos központja között, olyképpen, mint 1650-ben, amikor Lorántffy Zsuzsanna fejedelem asszony hívására Sárospatakra érkezett Comenius, kora legnagyobb pedagógusa" - közölték.
    
Hangsúlyozták: a Tokaj-Hegyalja Egyetem történelmi feladat előtt áll, amely "egyszerre könnyű és egyszerre kihívásokkal teli". A térség kimagasló történelmi-kulturális öröksége nagy támogatást jelent, ide sorolható például a Rákóczi-örökség, a magyar szellemi életben játszott történelmi szerep és a nemzeti jelképek egyikének tekinthető, nemzetközi ismertségnek is örvendő tokaji borvidék - írták, hozzáfűzve: nagy kihívás azonban az értékek új megközelítése, amelyet csak együttműködéssel lehet elérni.
    
A közlemény szerint Hauser Zoltán, az egyetem létrehozását előkészítő bizottság elnöke ehhez sok sikert kívánt az új egyetem vezetésének és a fenntartó kuratóriumnak.
    
Emlékeztettek: az egyetem indulásához szükséges alapok előkészítése több hónapja tart. Április 27-én az Országgyűlés alkalmazott tudományok egyetemeként hozta létre a Tokaj-Hegyalja Egyetemet, amelyet a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány mint közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány tulajdonába helyeztek. Az alapítvány bejegyzése június végén megtörtént, a kuratórium az első ülését július 2-án tartotta, és azóta folyamatosan dolgozik - olvasható a közleményben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!