Ugrás a tartalomra

Miskolcra jöttek tanulmányútra erdélyi egyetemisták

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 15. szerda 15:57
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem területfejlesztő, turizmus és geográfus szakos hallgatói szakmai tanulmányút keretében nyernek betekintést a szomszédos régiók, városok fejlesztéseibe. Miskolcon a beruházásokról és a jövő terveiről hallgattak meg előadást többek között a smart projektjeiről.
Fotó: Parai Roland

Az első- és másodéves hallgatók tudásának elmélyítését nagyban elősegíti, ha konkrét beruházási példákon keresztül szereznek tapasztalatot az elméletben is megszerzett információ alátámasztására, ezáltal a gyakorlati ismeretek könnyebb elsajátítására. Török Ibolya, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Földrajzi Intézetének egyetemi docense, elmondta, négy éve járt már itt egy másik csoporttal. – Még mindig gyönyörű Miskolc főutcája, de ez nem is csoda, hiszen úgy láttam, számos változáson, fejlődésen ment keresztül az utóbbi négy évben, például kicserélték a villamosokat.

Annak idején meglátogatták a Miskolci Nemzeti Színházat, a Színháztörténeti és Színészmúzeumot, a Miskolci Galériát, a pincesort, az Avasi kilátót, a Diósgyőri várat és Lillafüredet. – Idén jó lenne, ha beleférne a programba egy utazás a kisvasúton, valamint a papírgyár megtekintése – mondta Török Ibolya.

A negyvenhárom fős csapat Horánszky Árpád városfejlesztési referens előadását hallgatta meg a polgármesteri hivatalban a múlt, a jelen és a jövő nagy projektjeiről, fejlesztéseiről. Szó esett többek között a CNG-buszokról, a Szinva teraszról, a Függőkertről, a Diósgyőri vár és a Miskolctapolcai Strandfürdő fejlesztésének üteméről, ami már megvalósult, valamint második üteméről, ami hamarosan valósul meg.

Az egyetemisták Miskolcon kívül Aggteleket és Egert is betervezték az ötnapos tanulmányút programjai közé.

További hírek

Olvasnivaló