Ugrás a tartalomra

Tizenhét bemutatóval készül a Miskolci Nemzeti Színház a 2019-2020-as évadban

mnsz.hu
Utoljára módosítva
2019. május 05. vasárnap 18:14
Szerelmes Shakespeare, Hegedűs a háztetőn, Don Juan – leleplezte új évadát a Miskolci Nemzeti Színház! Színes programok és gyümölcsös fogások várták az érdeklődőket vasárnap a miskolci teátrum évadhirdető rendezvényén. Ismét rengeteg miskolci látogatott el a programokra, ahol a következő évad bemutatóit is kihirdették.

Opera, balett, musical, operett, klasszikus és kortárs színdarabok várják a közönséget a 2019-2020-as évadban. A rossz idő ellenére a már hagyományossá vált évadhirdető rendezvényen a művészeti tanács tagjai ismertették a 17 tervezett bemutatót.

Mocsári László képgalériája

A Nagyszínházban a Luxemburg grófja operettel nyílik az új évad, melyet Rusznyák Gábor rendezésében láthat a közönség. A rendező Henrik Ibsen színművét, a Vadkacsát is elhozza a miskolci színházba. Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője állítja színpadra a huszadik századi amerikai drámairodalom egyik legismertebb darabját. A Nem félünk a farkastól a Játékszínben lesz látható.

Az új évad zenés mesejátéka, A legkisebb boszorkány rendezője Szabó Attila, aki Lázár Ervin azonos című meséjét írta színpadra. Molière vígjátéka, a Don Juan Szőcs Artur rendezésében látható majd a Nagyszínházban, a Kamaraszínház színpadára pedig Hunyady Sándor színjátékát, a Feketeszárú cseresznyét viszi színre a rendező.

A méltán híres musical, a Hegedűs a háztetőn, valamint az Ördögök című dráma Béres Attila rendezésében lesz látható. Keszég László a Don Carlos operát, valamint a Betörő az albérlőm című komédiát jegyzi majd a 2019-2020-as évadban, Szabó Máté pedig két, filmről már ismert történet színpadi változatát rendezi: a Szerelmes Shakespeare Marc Norman és Tom Stoppard forgatókönyve alapján készül, az Ádám almái című „gyümölcsöző komédia” pedig Anders Thomas Jensen azonos című dán-német filmje alapján kerül a Játékszín színpadára. A Mohácsi-testvérek ezúttal egy kortárs magyar vígjátékkal készülnek. A Francia rúdugrás írója Mohácsi István, rendezője Mohácsi János.

A Miskolci Balett a következő évadra is tartogat egy irodalmi klasszikust: ezúttal Emily Brontë híres műve, az Üvöltő szelek elevenedik meg táncjátékként a Kamaraszínházban. Anthony Burgess regényének és a belőle készült Stanley Kubrick filmnek egyedi világa most táncelőadás formájában kerül színpadra: a Gépnarancs rendezője Kozma Attila, koreográfusa Dragos Dániel, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” elismerést kapta meg. Mesebalettel is készülnek a táncosok; a János vitéz sikere után ismét egy klasszikus magyar költő, Arany János művét táncolják el. A Rózsa és Ibolya koreográfiáját Fűzi Attila készíti.

Tantermi előadás is készül a középiskolás korosztálynak, Szőcs Artur rendezésében: az első szerelemről szóló előadás, az M. A. naplója lehetőséget ad, hogy a fiatalok a színház segítségével beszéljenek a témáról, és vitassák meg a szereplőkkel fiatal koruk meghatározó élményeit.

A nap során a kicsiket musical mesék várták, míg a felnőtteknek népszerű slágerekkel készültek a művészek, minden műfajban. A jövő évad musical és operett slágereiből adott ízelítő mellett időutazásra is hívták a színészek a közönséget: a táncdalfesztiválok hangulatát idézték meg a színpadon. Szirbik Bernadett és Rákai András a Versünnep 2019 döntőjéig jutottak megzenésített verseikkel, amelyek szintén hallhatók voltak a rendezvényen. A Miskolci Balett a Szentivánéji álom előadásuk néhány részletét adták elő. Az egésznapos programok között arcfestés, lufihajtogatás és Szelfi Pont is várta a közönséget! Idén újra számos bátor jelentkező akadt, aki kipróbálta, milyen vezényelni egy zenekart: Cser Ádám zeneigazgató segítségével karmesterré válhattak néhány percre, és bemutathatták tudásukat.

Mindeközben pedig kiélezett verseny folyt a művészek hat csapata között, akik gyümölcsös fogásokat készítettek a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva. A helyszínen készült gasztronómiai remekeket természetesen a közönség is megkóstolhatta. A nyertes végül Rusznyák Gábor csapata lett, aki a Luxemburg grófja szereplőgárdájával készített „Epres krémpoharat,” amely végül a legsikeresebb lett a kóstolók között. A fődíjat az ElmeHáza ajánlotta fel, a csapat így még jobban összekovácsolódhat egy közös szabadulós játék során.

Vasárnap kezdődött a bérletújítás és a bérletvásárlás is, számos akcióval és játékkal. A bérletpénztárban a színművészek és táncművészek várták a bérletért és jegyért sorban állókat. Az új évadot hirdető műsorfüzetbe a színészek aláírását is összegyűjthették a vásárlók. Az ezen a napon bérletet váltó nézők közül egy szerencsés nyertes visszakaphatta bérlete árát is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!