Ugrás a tartalomra

Újabb részletek derültek ki a Szentpáli egykori épületének felújításáról

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. július 20. kedd 19:45
Mivel a komplexum helyi védettséget élvez, a rekonstrukció során különösen figyelnek arra, hogy a külső homlokzat eredeti formájában maradjon meg.
Az iskolaépület a felújítás előtt. Fotó: Mocsári László


A múlt héten kapott munkaterületet az a kivitelező cég, aki vállalta, hogy felújítja a jövőben a Szentpáli Iskola korábbi, Csengey utcai épületét. A kivitelezési szerződést múlt csütörtökön írták alá, és a munkálatok szinte azonnal meg is kezdődtek. Nem csoda a sietség: a vállalkozónak nyolc hónap áll rendelkezésére, hogy kívül-belül megújítsa a teljes épületet. 

Írtunk arról is, hogy a teljes munkát több mint nyolcszázmillió forintból tudják elvégezni. Ebből 168 millió forint önerőt az önkormányzat biztosít, 433 millió forint pedig kormányzati támogatás és rendelkezésre áll még a felújításhoz uniós forrás is. 

A városháza sajtóosztálya keddi közleményében leírjam, egészen pontosan 228,31 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásról van szó, amiből az épület energetikai korszerűsítése, akadálymentesítése valósul meg a „Miskolc, Művészeti Iskola energetikai korszerűsítése” című projekt részeként. 

Most jön a lényeg: mivel az épület helyi védettséget élvez, a beruházás során az eredeti megjelenésnek megfelelő új homlokzati nyílászárókat kap az épület, ami belső oldali hőszigetelést, a lábazati fal utólagos hő-és vízszigetelést kap (így az eredeti téglaarchitektúra nem tűnik majd el a szigetelés alatt – a szerző).

Felújítják továbbá a teljes fűtési rendszert és a villamoshálózatot, valamint az akadálymentes előírásoknak megfelelően beépítenek egy liftet, akadálymentesítik főbejáratot, éa új, akadálymentes mosdót és parkolót is kialakítanak.  A beruházás várhatóan 2022 márciusában készül el.

Mocsári László képgalériája


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a négyemeletes komplexum részben új funkciót is kap: két emeleten a Miskolci Kulturális Központ irodái kapnak majd helyet, a másik kettőt pedig a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium veszi birtokba. További tervek is vannak, melyek értelmében a jövőben új, a kulturális és az oktatási intézmény kiszolgáló létesítmények is épülnének a régi iskolaudvaron.

A tervekről, valamint az épület történetéről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!