Újra zakatol a Mikulásvonat a Lillafüredi Mesebirodalom felé
Minden kocsiban krampuszok várják a gyermekeket, akik az utazás alatt „felkészítik” őket a lillafüredi kalandokra, a Mesebirodalom kapujában pedig maga a Mikulás fogadja a kicsiket.
A Lillafüredi Mesebirodalom azonban idén sem csak a látványról és a játékról szól. A szervezők minden évben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a gyerekek az itt eltöltött idő alatt játszva tanulhassanak.
– Idén csatlakoztunk a 2021-ben Magyarországon megrendezendő „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás célkitűzéseihez, így a gyerekek felé a természet szeretetét közvetítjük, amihez a lillafüredi erdei környezet tökéletes helyszín – tudtuk meg Boda Pétertől, a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány elnökétől. Mint mondta, a jetibirodalomban az egymás elfogadásáról szól minden, arról, hogyan legyünk együtt boldogok. A woody-s helyszínen, ahol a megunt játékok vannak, az a fő üzenet, hogy nem szabad a régi játékokat elfelejteni, nem kell mindig újat venni – tette hozzá.
A Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány az Északerdő Zrt-vel együttműködve 2019-ben 17. alkalommal indította útjára a Diósgyőri Mikulásvonatot, ami december 15-éig szállítja a családokat a Lillafüredi Mesebirodalomba.