A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Petőfi tér volt a miskolci városi ünnepségek központi helyszíne, ami nem véletlen, hiszen szinte napra pontosan hatvanhét évvel ezelőtt, 1956. október 25-én ezen a helyen zajlott a miskolci forradalmi nagygyűlés, ahol Nagy Attila színművész a mintegy 40 ezres tömeg előtt elszavalta a nemzeti dalt. Ezen a helyszínen mondta el beszédét hétfőn Miskolc polgármestere, Veres Pál, aki úgy fogalmazott, könnyű lenne párhuzamot vonni 1956 és a mostani történések között.

- Olyan könnyű lenne, mert hiába teltek el a forradalom óta hosszú évtizedek, hiába hittük már annyiszor, hogy a világ kigyógyult az önös érdek, a politikai haszonlesés, az önjelölt nagyvezérek és a kitűzött célért mindenki máson átgázolni hajlandók mételyéből, csalódnunk kellett. Ukrajnától Karabakh-ig, Afrikától és Ázsiától a Közel-Keletig. És néha még saját határainkon belül is, egészen közel, azok között is, akikről azt gondoltuk, igazán és jól ismerjük őket. Mert azt kell látnunk, hogy ma, éppúgy, mint ’56-ban, újra meg újra az ártatlanok, a békét és szabadságot vágyók ellen törnek a gonoszság, az elnyomás, az erőszak és az önzés, a hatalomvágy erői. És ahogy ma, úgy ’56-ban sem volt mindenki hős – hangoztatta.

1

 A városvezető hozzátette: akkor is voltak, akik saját céljaikat és érdekeiket minden más fölé helyezve jelentettek, besúgtak, vagy meg nem remegő kézzel vezényeltek, zúdítottak sortüzet a szabadságért utcára vonuló ártatlanokra. „Ártatlanokra és bátrakra. De a bátrakat és igazakat, még ha elbuknak is, tisztelik az utánuk jövők. Még az ellenfeleik is. A sunyi gyávasággal megalkuvókat viszont előbb-utóbb mindig kiveti magából a jövő” – tette hozzá.

A polgármester hozzátette, bár könnyű lenne nem megvonni a párhuzamot akkor és most között, az azonban hazugság volna.

- Hazugság volna, mert vannak, akik most is ugyanolyanok. Akik nem tanultak újabb és újabb bukások tanulságaiból sem, akik annyira görcsösen akarják a hatalmat, hogy nincs semmi, ami túl drága lenne érte. Se Isten, se ember, se becsület, se élet, se halál. Ma is vannak, akik bármire képesek, hogy ne kelljen lemondaniuk az annyira vágyott egykori birodalomról, a vágyott, de el nem ért politikai, hatalmi pozíciókról. Ukrajnától Karabakhon és a Közel-Keleten át, Afrikán és Ázsián keresztül egészen a saját, közvetlen kis világunkig. És erre nincs mentség. És ez alól nincsen felmentés sem. Csak bocsánat – részletezte Veres Pál hozzátéve.

Ezt követően a város első embere a megbocsátás fontosságáról beszélt. Mint mondta, „ha bocsánat nincs, akkor béke sincs. Ha pedig nincsen megbékélés, akkor jövő sincsen. Nincsen egy másabb, igazságosabb, egyenlőbb, emberibb jövő sem” – tette hozzá.

- Úgyhogy én azt kérem önöktől, hogy nyújtsuk ki most mindannyian a kezünket békés, szelíd kézfogásra. Van ebben a világban elég szenvedés és gonoszság, becsüljük meg együtt, közösen azt a békét, ami nekünk megadatott. Félretéve az önös érdekeket, a kicsinyes ambíciókat. Legyen béke a szívünkben, legyen béke közöttünk, és találjuk meg azt, ami közös bennünk! – osztotta meg gondolatait.

Veres Pál végül a miskolciak közös pontjáról, iránytűjéről, az ’56 után mindössze hét évvel felépült Avasi kilátóról beszélt, ami mint a stabil igazodási pontot mutatja közös értékeinket.

- Csak mit tudjuk, hogy mit jelent. Csak mi értjük, hogy merre mutat. Hogy hazavezet. Csak mi tudjuk, hogy nekünk, a városért dolgozóknak is irányt mutat a jelenben, keresztül az időn. Irányt, a kötődéshez, a ragaszkodáshoz, a kitartáshoz, a szorgalomhoz, az összefogás és a közösség erejéhez. Irányt az igazi emberi értékekhez. Koroktól, izmusoktól, rendszerektől függetlenül. Legyen béke, szabadság és egyetértés – de ne úgy, ahogy azt a hatalmasok és a mindig többre vágyók akarják. Hanem úgy, ahogyan az a szívünkből fakad. Ahogyan azt mi, mindannyian akarjuk – zárta gondolatait a polgármester.

A beszédet követően Miskolc város képviseletében koszorút helyezett el Petőfi Sándor szobránál Varga Andrea, Badány Lajos, Szopkó Tibor alpolgármesterek és Ignácz Dávid jegyző társaságában Veres Pál polgármester, hasonlóan emlékezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, a Herman Ottó Múzeum, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, a Magyar Cserkészszövetség, valamint pártok és civil szervezetek képviselői.