Kultúra
Országos jelentőségű tárlat nyílt több száz éves liturgikus kincsekből az Ars Sacra keretében.
A Szinva városának legendás helyeit, kiemelkedő építészeti, kulturális, szakrális és természeti értékeit ismerhetik meg az Örökség Séták során a látogatók, Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Alapítvány létrehozójának kalauzolásával, majd Garantált városnéző sétákkal folytatódnak a túrák a következő hétvégén.
Színes, színvonalas, kortárs keresztény könnyűzenei és lelki programok, tanúságtételek, valamint művészeti előadások, kiállítás és táncház várja az érdeklődőket szombaton a Görömbölyi Görögkatolikus Templomban, a Görömbölyi Szabadtéri Színpadon illetve a Művelődési Házban.
A bizánci dallamoktól, a népzenén át a kortárs muzsikáig mindennel a máriás lelkiséget idézte meg az együttes.
A Csókos asszony fotóspróbáján jártunk: a pénteki bemutatóval megkezdődik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban.
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is flashmobbal készültek a római katolikus gimnáziumok diákjai a fesztiválra.
Már öt éve várja látogatóit az egyre bővülő tájházi komplexum Arnóton, amelynek legújabb három egységét szerdán adták át a közönségnek.
Öt új bemutatóval, öt régen játszott előadás felújításával és legalább négy vendégelőadással – melyből kettő 16 éven felülieknek szól – készül ebben az évadban a Miskolci Csodamalom Bábszínház.
Assisiben tett zarándokútjáról számolt be a zene, a kép és az irodalom eszközeivel a miskolci Versbarátok Köre.
Ötvenöt dokumentum-, rövid- és játékfilm lesz ingyenesen megtekinthető a csütörtökön kezdődő Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!