Politika
Közleményt adott ki szerdán délelőtt a Demokratikus Koalíció miskolci elnöksége és az LMP Magyarország Zöld Pártja, melyet változtatás nélkül közlünk.
Már öt alkalommal kötelezte helyreigazításra a kormánypárti helyi médiumokat a bíróság, miután azok hazugságot terjesztettek – erről beszélt Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.
Augusztus 20-án jelentette be Jakab Péter, hogy párttá alakul a Nép Pártján Mozgalom.
Egy építkezés veszélyes üzem, ha pedig tényleg egy veszélyes üzemet kell felhúzni, fokozódik a kockázat.
A júniusban útjára indított „Miskolcról őszintén” sorozat legújabb állomása csütörtökön az Avas városrészben volt, ahol sajtótájékoztató keretében Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő és Szilágyi Szabolcs, a választókerület önkormányzati képviselője, a közgyűlés DK frakciójának tagja beszélt a városrész aktuális helyzetéről, valamint a Demokratikus Koalíció törekvéseiről.
A politika kis időre beszökött a fesztiválsátorba is.
A Jobbik ellenzi, hogy a magyar adófizetők pénzéből vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány, és biztonsági kockázatot is lát a vendégmunkások magyarországi munkavállalása kapcsán, ezért a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhez fordul - hangzott el az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció Miskolcról őszintén programjának keretében országgyűlési képviselői fogadóórát tart Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő.
A párt politikusa szerint "felmerül a szándékosság is" a döntésben.
Bár lassan egy évtizede vagyunk az egyik leghangosabban bevándorlóellenes ország az Európai Unióban, Kelet-Magyarországon már most is sok a külhoni vendégmunkás, akiknek a száma vélhetően csak fokozódik majd a jövőben.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!