Az OTP Bank Liga 27. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a Haladás ellen. Az első játékrészben nem esett gól, a szünet után a vendégek szerezték meg a mindent eldöntő találatot.
A hagyományokhoz hívem munkával ünnepelt a Miskolci Autista Alapítvány (MAA) közössége a nemzetközi autizmus nap (április 2.) apropóján. Szombaton, a tavaszváró önkéntes napon az alapítvány lakótereinek karbantartására várták a segítőket.
Magyarország élen jár a nem biztonságos termékek kiszűrésében, ugyanis az aktív fogyasztóvédelmi jelenlétnek köszönhetően tavaly a harmadik legtöbb riasztást küldte a RAPEX-be, az unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékeket tartalmazó adatbázisának riasztási rendszerébe – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
Folyamatosan szépül Komlóstető is: szombat délelőtt 120 tő rózsát osztott ki Gazdusné Pankucsi Katalin, a körzet önkormányzati képviselője. A városrészben – csakúgy, mint Miskolc számos területén – takarítanak is.
Tim Bergling majdnem pontosan egy évvel ezelőtt halt meg, és sok majdnem teljesen kész dalt hagyott maga után. A családja úgy döntött, hogy Avicii szerzőtársaival befejezi, és kiadja ezeket egy új albumon, ami Tim címen jön majd ki júniusban, az első dal Aloe Blacc közreműködésével SOS címmel viszont már április 10-én elérhető lesz.
A péntek éjszakai csapadéksáv szombat hajnalban keletre helyeződik át, majd délután ott is felszakadozik a felhőzet.
A rendőrök a bejelentéstől számított négy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és nőt.
Egy magyar szervezet kikutatta a színész családfáját és arra jutottak, hogy felmenői tatai lisztkereskedők voltak.
A MÁV-START szokás szerint tavasz elejére finomhangolja az előző év decemberben életbe léptetett vasúti menetrendet; ennek köszönhetően április 7-től, vasárnaptól az utasok számára kedvező változások lépnek életbe. A MÁV-START közleményéből kiderül, a lényegesebb módosítások a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza, a Budapest–Győr, a Székesfehérvár–Szombathely, a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs és a Budapest–Kelebia vonalakon utazókat érintik. A legjobb hírt viszont a „magyar tenger”-hez utazók kapják: április 27-től előszezoni vonatokat állítanak forgalomba a balatoni vonalakon.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy bogácsi gyermek megtalálásához.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!