Ugrás a tartalomra

Az orrunk elől vitték el a Topolinót

Szántó István
Utoljára módosítva
2024. április 13. szombat 15:25
Szántó István jegyzete.
Fiat 500 Topolino. Fotó: Stellantis

A tavaszi szünetben addig bóklásztunk a Szinva parti MÉH vállalat rozsdatemetőjében, míg felfedeztünk egy viharvert Topolínót. Szerelem volt első látásra. Varga Rudi barátommal többször is körbejártuk. Gondoltuk, hipp-hopp kipofozzuk, s a lila ködben már azt is elképzeltük, hogy ezzel az olasz kiskocsival guruljuk körbe a Balatont, és tapadnak ránk a csajok. Két hét múlva, mire visszamentünk egy négy méteres gurtnival, hogy hazahúzzuk, addigra már nyoma sem volt a kisautónak. Bizonyára örökre elnyelte a vasolvasztó üstje. Máig is fájlalom.

Nem sokan tudják, az igazi gépjárművekre szakosodott bontók csak a nyolcvanas évek elején alakultak ki. Előtte minden mágnesezhető fémet a vastelepre vittek. Idő kellett, míg eljutottunk addig a gazdagságig, hogy az autók ne csak „végelgyengülésben” múljanak ki.
A hetvenes évek végétől már nemcsak a totálkáros roncsokat szedték szét, hanem a végelgyengülésben kimúlt autókat is itt adták le. Jómagam sok ilyen nyugati és hazai telepet bebarangoltam, valamennyi egy kincsesbánya volt abban az időben, amikor akadozott a szocialista gyártású járművek alkatrészellátása. Egy lepukkant, forgalomból távozó Skoda vagy Zsiguli donorként az utolsó gömbcsapszegig elkelt. Új életre kelt.

Jelenleg egy hivatalos bontó van a környéken, közel a Sajó-parthoz, a Besenyői úton. Béres Mária, a telep vezetője elégedetlen a forgalommal. Annak ellenére, hogy akik szabadulnának a forgalomból kivont kocsijuktól hivatalosan, máshol nem nagyon kapnak igazolást a súlyadó törléséhez.
Mint ismeretes, a hazai gépjárműállomány átlagéletkora 14 év, és folyamatosan öregszik. Ez annak a következménye, hogy az egyre dráguló új autópiac hiába nő, egyre többen importálnak használt nyugati márkákat. Közben megszűnőben van a magyar rendszámú kocsik keleti országokba való kivitele. Városunk egyetlen bontójában tudatos boncolás, feldolgozás zajlik. Szétválogatják a még újrahasznosítható alkatrészeket, karosszériaelemet, majd ezek típusonként szortírozva várják a feltámadást.

Az alváz-, a motorszám és a forgalmi engedély szentháromsága mindig is fontos volt. Ha ezektől nem tudunk egységesen, a rendeletek szerinti hivatalos formában megszabadulni, sosem szabadulunk meg a járműtartás járulékaitól.
Emlékszem a fordítottjára is. Úgy a hetvenes évek vége felé a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igazgatója, Légrádi Géza barátom, megpróbált túljárni az egyetlen, új autókat forgalmazó Merkúr Vállalat eszén. Gondolta, nem várja ki az öt esztendőt, míg teljesítik a megrendelését. Egyszerűen megvásárolta egy Trabant összes alkatrészét a kasznitól a kerekekig. Úgy gondolta, IKEA-módra összerakja, majd levizsgáztatja. Magam is láttam a csináld magad kocsit, amelyet kényszerűségből sokáig őrzött a garázsában, mivel nem tudta levizsgáztatni. Megjegyzem, így derült ki, hogy az egyébként készen 46 ezer forintért vesztegetett Trabant alkatrészenként még 30 ezerbe sem került.

Végül Géza elmondása szerint a KPM, az akkori közlekedési hatóság vezetője, Tőzsér István nem kegyelmezett. Nem engedték a jármű levizsgáztatását azzal az indoklással, hogy nem akarnak kiskaput nyitni a sufniban készülő járműgyártásnak. Kellett vásárolni egy totálkáros roncsot, és annak a dokumentációjával, amolyan szívátültetéssel csak sikerült rá rendszámot varázsolni. Az alkatrészek beszerzése, összerakása fél évbe telt, ám hat esztendő múlt el a forgalomba helyezésig.
Jut eszembe, mégiscsak jól jártunk, hogy a Topolinót elvitték az orrunk elől…
 

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!