Csillagászat napja - Országszerte távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket szombaton
A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát.
idén országszerte több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból.
A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat. Több helyszínen, így Bólyban, Tatán és Szombathelyen már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket.
Szombaton pedig többek között Kecskeméten, Budapesten, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Répáshután, Százhalombattán, Jászfelsőszentgyörgy, Táton és Hajdúböszörményben is lesznek csillagászati bemutatók - Írja az MTI.
Ezen a szombat estén a Hold "kövér félholdként" látható (az első negyed április 27-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénusz lesz az este másik érdekessége. A Marsot is meg lehet figyelni, valamint érdekes derékszögű háromszöget fog alkotni az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Polluxszal és a Castorral. A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.
Répáshután a Bükki Csillagda programjai kiegészülnek egy távcsőbemutatóval és egész napos szaktanácsadással a Budapesti Távcső Centrumnak köszönhetően, amit a hobbi csillagászok értékelnek majd sokra.
"Ezen a napon látogatóink kipróbálhatnak egy közepes teljesítményű távcsőmechanikát, lencsés és tükrös távcsöveket, valamint egy binokulárt is" - jelzi előre a lehetőséget Facebook oldalán a Csillagda.
A csillagászat napja "mozgó ünnep", amely minden évben a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.
Az országos programokról részletesen a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvashatnak az érdeklődők.