Ugrás a tartalomra

Nézőpont: Démonok között

Kujan István
Utoljára módosítva
2024. február 24. szombat 17:25
Kujan István véleménycikke.

Ütemet tévesztett a metronóm: a kábulatba ringató, monoton kattogást zavart csönd, majd váratlan, fémes élességű hangzavar váltotta. Az egész nem tartott sokáig (úgy tetszik, csupán pár lemondásig), visszaállni látszik a „rend”, most mégis azon zakatol az agy: ki tudja, hogy a már-már természeti törvényszerűségnek hitt katatón „menetelés” vajon visszatérhet-e a rövid intermezzo után.

Az ún. kegyelmi ügy előtti magyar politikáról en bloc beszélek, illetve annak az élet minden területét átitató ellentétpárjairól: kormányról és ellenzékről, köztársaságról és diktatúráról, kommunikációról és propagandáról, radikálisról és mainstreamről, az „ők”-ről meg a „mi”-ről. De vajon élhetünk azon keretek között, mint korábban? Pontosabban akarunk-e élni abban, vagy újra kell(ene) keretezni ezt az egészet, amit magyar politikának, illetve most már annak alárendelt, leuralt részeként értendő közéletnek nevezünk?

Mondom is mindjárt, miért merült fel bennem a kérdés, ahelyett, hogy az egész „mocskosságnak” a kiváltóit, kárvallottjait, áldozatait támogatnám, szánnám és ostoroznám (miközben mindezeket én magam is megélem, és hatással vannak rám). Meglátásom szerint megdolgoztunk azért, hogy ide jussunk, de talán idővel visszafordítható a folyamat. Mert hát úgy tűnik nekem mostanság, hogy igazán pokoli hely lett Magyarország. Egyik oldalon azt olvasom, hallom, hogy megjelent a gonosz, és ügynökei katonái tízezreket cibáltak el tüntetni a gyermekvédelem álcája alatt, hogy aztán idővel (hiszen nyilván politikai céljaik vannak, Magyarországon lehetne más?) elveszejtsék az ország vezetését. Mások meg éppen azt vallják hittel, hogy itt bizony démonként maga Palpatine szenátor próbálja uralma alá hajtani legalább a Jedi-rendet, de inkább az egész galaxist.

Hogy ennyi „hívő” él kis hazánkban, akár még örömmel is tölthetne el, mégis mételyként égeti a bensőmet, hogy ez a fajta hit ideológiai tőről fakad és kizárólagos. A református egyházban engem nem arra tanítottak, hogy mit gyűlöljek a másikban, mi miatt vethetem meg. Manapság naivitásnak nevezik, ha valakiről a jót feltételezem elsőre. A politikában ez kiüresedést, halált jelent. Éppen ezért nem lehet sorvezető, mérce az életben. Éppen ezért nem szabadna, hogy áthassa az életünket.

Lenézték, nemlétezőnek titulálták, mégis: mintha kezdene kikristályosodni egy „közép”, aminek tagjai úgy akarnak beszélni társadalmi problémákról, hogy nem panel mondatokat sulykolnak, nem ideológiáktól átitatott szólamokat szajkóznak, hanem a jog és hasonló „elcsépelt”, „megfoghatatlan” hókuszpókuszok talaján állva a normalitást közvetítik. Azt a normalitást, amit oly' sok hasonló szó mellett kiüresítettek, ellehetetlenítettek politikai haszonszerzés okán az utóbbi években.

Szóval ütemet tévesztett a metronóm, a megszokott ritmusból kizökkentünk mindannyian. Igazságot azonban ne várjunk, azt majd talán a korunk kései magyarázói tesznek – mert az igazságosság, a méltányosság már rég elhagyta ezt a vidéket.

---

A cikk nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

(A borítóképen Hieronymus Bosch: Keresztvitel című festménye. Forrás: wikipédia)

Programok

Jelenleg nincsenek programok!