Ugrás a tartalomra

Elégedettek a miskolciak a polgármesteri hivatal személyes ügyfélszolgálatával

Létrehozva
Derül ki abból a felmérésből, melyet a hivatalban megforduló ügyfelek az elmúlt hetekben töltöttek ki. A részletekről szerda reggel a város jegyzője és aljegyzője számolt be.
Kép
Fotók: Mocsári László

A sajtótájékoztatón Miskolc aljegyzője emlékeztetett: 2018 januárjától a gazdálkodó és jogi személyek elektronikus ügyintézésre kötelezettek, emellett egyre több magánszemély is az elektronikus megoldást választja. Mégis elmondható – hangsúlyozta Csiszárné Sajgó Erika –, hogy az elmúlt esztendőben is igen magas számban, mintegy 27 ezer alkalommal keresték fel ügyfélszolgálatukat személyesen.

Kép

Ebből 11 ezren anyakönyvi, 4600-an hatósági népesség-nyilvántartási, 4500-an pedig szociális ügyekben tértek be hozzájuk. További 2300-an az adóosztállyal, míg 2900-an az építési és környezetvédelmi osztállyal összefüggő ügyeiket intézték. Iktatott ügyeik száma tavaly elérte a 410 ezret. Mindez azt jelenti, hogy volt olyan kollégájuk, aki havi 300 ügyirat sorsa felől gondoskodott.

Kép

A 248 kitöltött kérdőív kifejezetten a személyes ügyintézések lakossági élményanyagát volt hivatott feltárni. Egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, ügyfeleik mennyire elégedettek a várakozási idővel, az ügyintéző gyorsaságával, annak szakmai felkészültségével és magatartásával. A város jegyzőjének beszámolója alapján ehhez hasonlóra 2018-ban kerítettek sort – a felmérés ezúttal is a hivatal belső kezdeményezésére valósult meg.

Kép

Ignácz Dávid a kutatás intervallumában az ügyfélszolgálaton dolgozó 54 kollégájának elismeréseként értékelte az így kinyert adatokat, miután az 1-től 10-ig terjedő skálán csak elvétve kaptak 7-nél alacsonyabb értéket: jellemzően a 9-es fölött álltak be a számok, nem ritkán egészen közel a 10-eshez. Az ügyfelek a kérdőív végén további észrevételeiket, javaslataikat is megfogalmazhatták, melyből ugyancsak az tűnt ki – állapította meg a hivatal vezetője –, hogy személyes ügyfélszolgálatukat rugalmasnak, segítőkésznek és udvariasnak ítélték a válaszadók. 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.