Elhunyt kollégánk, Soós András

Az alábbiakban Németh Csaba, a Csillagpont Rádió főszerkesztőjének szavaival búcsúzunk Soós Andrástól.

"Egy rádiósnak ritkán akad el a szava, de most nehéz megszólalni. Nehéz szívvel, összeszorult torokkal kell elmondanom, hogy kedves kollégánk, Soós András december 20-án elhunyt.

Wass Albert gondolatai jutnak most az eszembe:

„Tudom, hogy durva és illetlen a szó, mely bármily céllal is azok után kullog, akik mögött az élet kapuja bezárult… (…) De úgy érzem, hogy néhány szóval adósod vagyok…”

Mert valóban így van, barátunk, kollégánk elvesztésével, hiányának megtapasztalásával együtt a szívünkbe költözik egy érzés: adósai maradtunk valamivel. Ki egy szóval, ki egy simogatással, ki egy biztató, bátorító szempillantással. Valamivel, ami bennünk volt, bennünk maradt, mert csak az övé volt, neki tartogattuk, és most – a búcsú perceiben tudjuk – mindörökre hiába vártuk az újabb találkozást, hogy átadhassuk neki.

Az emlékezés ettől is olyan fájdalmas, mert a fejünkben visszhangzó kérdések között ott van az a miért? A válasz pedig sohasem kielégítő. Mert azt szeretnénk, ha tudná, hogy mennyire közel állt a szívünkhöz, hogy hűséges barátként mindig mellette álltunk, hogy nagyra becsültük emberségét, munkáját, tisztességét.

Alázat és az alkotás. Igen, azt hiszem ez a két szó jutott az eszembe Andrásról tegnap este. Az alázat és az alkotás, amely felemel, erőt ad és segít: máskülönben hogyan is küzdhetett volna le annyi akadályt élete során! Alázata a munka iránt, hiszen pont negyed százada volt rádiós. És alkotó ember volt. Alkotott rádióműsorokat és kiváló kézművessége és szépérzéke a képzőművészetben is kibontakozott. Szabadságszeretete pedig az ejtőernyőzésben teljesedett ki.

Megszületésünk és elmúlásunk időpontjai szabják ki az élet végtelenségéből azt a véges darabot, amellyel Isten kegyelméből rendelkezhetünk. S hogy ebből mit valósítunk meg, s olyanná tesszük-e, hogy másnak is hasznára lehessen, csupán rajtunk múlik.

És András ezért megtett mindent - az élet minden területén. Munkában, magánéletbe egyaránt. 1995-ben egy szobában dolgoztunk, együtt kezdtük rádiós éveinket. Tíz éve pedig, az ő beköszönésével indult a Csillagpont Rádió. 

Aki a médiában dolgozik annak a legfontosabb feladata az objektív tájékoztatás. András így fogalmazta meg a munkájáról alkotott ars poeticáját a rádió weboldalán:

Tisztelem a hallgatókat, ezért 1995-től, amikor először ültem mikrofon elé, arra törekedtem, hogy ennek az elvárásnak eleget tegyek. Munkám során nem egyszer ütközöm akadályokba, ez azonban nem szegi a kedvemet. Szeretem az embereket, szeretem őket meghallgatni, segíteni a bajukban. Ezért vállalok fel kényes témákat is, az igazságot keresve. A Csillagpont rádió szerkesztő riportereként izgalmas, érdekes területen dolgozva, egészen más megvilágításban látom a gyógyító emberek munkáját, és a betegek küzdelmét a gyógyulásukért – zárta gondolatait bemutatkozójában Soós András.

Rá emlékezve, az ő emberségére, segítőkészségére gondolva elmondhatjuk, hogy gyászunkban, a lélek csendes fészkében megbúvó tiszta szeretet is ott van a fájdalmas érzések között a szívünkben. És ez minden elmaradt szónál, minden elmulasztott tettnél fontosabb.

Soós András, barátom, Isten Veled!"