Ugrás a tartalomra

Felsőoktatási és ipari együttműködési központ nyílt az egyetemen

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 05. szerda 17:40
Öt milliárd forintból új felsőoktatási és ipari együttműködési központot adtak át a Miskolci Egyetemen. A beruházás híd a befektetés és a megvalósítás, a múlt és jövő, valamint a regionális és hazai versenyszféra között az intézmény kancellárja szerint.

Szalagátvágással adták át az egyetem egykori csarnokát. A múltból táplálkozó épület kívül-belül fiatalos, modern köntöst kapott.

Mocsári László képgalériája

Új anyagvizsgáló, anyagtechnológiai, illetve irányítási és automatizálási laboratóriumokat alakítottak ki, amelyek kiszolgálják a teljes Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot (FIEK). A zászlóshajó beruházásban új, önálló kutatóintézet is létrejött, ami az egyetem stratégiai céljainak a megvalósításához is hozzájárul. A befektetőknek is fontos szempont, hogy itt van a régió legnagyobb campusa: míg 2010-ben 9 ezren, ma már 18 ezren dolgoznak a miskolci nagyvállalatoknál.

Deák Csaba kancellár úgy fogalmazott, a központ arra szolgál, hogy „hidat képezzünk a múlt és jelen, valamint jövő között; hidat képezzünk a regionális és hazai versenyszféra és a Miskolci Egyetem között, és hozzásegítsük a vállalatokat a regionális és hazai fejlődéshez, valamint a nemzetközi sikerekhez” – hangoztatta.

A miskolci campuson született kutatás-fejlesztési eredmények már most is hasznára válnak a magyar gazdaságnak – adott hangot véleményének a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Horváth Zita hozzátette: a kutatási eredmények társadalmi innovációt is szolgálnak, amelynek hatására Miskolcról már nem elköltöznek, hanem itt maradnak, vagy visszaköltöznek az emberek.

– Amikor az idetelepülő cégek arról döntöttek, hogy Miskolcot választják, akkor döntésükben ott volt, hogy van egy regionális szereppel bíró egyetem, ami ki tudja szolgálni a térségben felmerülő munkaerőpiaci, gazdasági igényeket – hangoztatta.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy az új központ kialakítása mérföldkő az egyetem életében. A központ három kutatási, fejlesztési és innovációs területre fókuszál: a korszerű anyagokra és vizsgálataikra, a modern anyagtechnológiákra, intelligens irányításra és automatizálásra, de önálló lehetőséget is kínál az Ipar 4.0 kutatásaiban.

További hírek

Olvasnivaló