Ugrás a tartalomra

Helyükön a kiliáni bölcsisek – végre visszaköltözhettek

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 01. kedd 08:19
Újra kinyitották a Kilián Bölcsőde kapuit a gyerekek előtt. A MESZEGYI elvégeztette a szükséges felújítást, hogy az épület újra biztonságos legyen. Varga Andrea Klára alpolgármester azt mondta, a városnak a gyerekek biztonsága a legfontosabb.
A gyerekek ismét birtokba vehették a bölcsődét. (Fotó: Juhász Ákos)

Ünnepi családi délutánra várták a gyerekeket szüleikkel együtt a Kilián Bölcsődébe hétfőn. Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója elmondta, februárban egy elektromos meghibásodás miatt kellett kiköltözniük a gyerekeknek az épületből. – Ez a teljes működést ellehetetlenítette. Az elektromos hálózatot teljes mértékben ki kellett cserélni. Emellett egyéb helyreállítási munkálatot is elvégeztek a szakemberek. Az épület pedig újra festve várja a gyerekeket szeptember 1-től – mondta az igazgató, hozzátéve, kerítéselemeket és udvari játszóeszközöket is felújítottak a nyolcvannégy férőhelyes intézményben. – Költségvetésünk nem tette lehetővé, hogy mindezt kifizessük, ezért köszönet az önkormányzatnak, Bartha György képviselőnek és két civil szervezetnek, hogy biztosították az összeget, ami körülbelül tízmillió forint volt.

Ünnepélyes keretek között nyitották meg az intézményt.

A terület önkormányzati képviselője csaknem félmillió forintos támogatást nyújtott. – Kötelezettségemnek tartottam, hogy segítsek egy ilyen havária helyzeten. Szomorú, hogy a felújítás után egy-két évvel adódott ez a probléma. Azon voltunk, hogy minél hamarabb megoldjuk, ami rekordidő alatt, két-két és fél hónap alatt meg is történt. Igazi csapatmunka volt – hangsúlyozta Bartha György.
Február óta a bölcsődei ellátást, részben a koronavírus miatt is, ügyeletben lehetett igénybe venni két helyszínen: a Diósgyőri és a Margaréta Bölcsődében. Az ünnepi családi délután szabad játékkal és érzékenyítő foglalkozásokkal folytatódott a kicsiknek.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!