Ugrás a tartalomra

Húson innen és túl – avagy a miskolci konyhaművészet (vegetáriánus) csillagai (14. rész)

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. április 08. hétfő 08:59
A nagyböjt kellős közepén, a húsmentes életem kerek, egyhónapos évfordulóján listát készítettem azokról a kedvenc húsmentes ételeimről, amelyek fogyasztásakor egy cseppet sem éreztem magam kirekesztve a gasztronómia csodálatos világából. Mi több, úgy éreztem, olyan ízeket és alapanyagokat ismerhettem meg, amelyeket eddig eszem ágában sem volt kipróbálni – mert a lényeg eddig mindig a húson volt…

Egy hónappal ezelőtt úgy döntöttem, feszegetem egy kicsit a határaimat, és életemben először (református létemre ugyan, de) kipróbálom a 40 napos böjtöt. Úgy gondoltam, nekem, mint olyan embernek, aki egész életében fogyókúrázott, nem jelenthet akkora kihívást, ha ismét meg kell vonnom valamit a szervezetemtől. A hús azonban olyan észrevétlenül fészkelte be magát az életembe, a mindennapjaimba, a gondolataimba, ahogyan arra még csak nem is számítottam.

Reggelire egy kis sonkás-sajtos melegszendvics, ebédre egy rántott szelet hasábbal, vacsira egy pár virsli – nagyjából így néztek ki március 6-a előtt a mindennapjaim. Ha jobban belegondolok, szinte minden főétkezésem alappillére a hús volt. Sőt, a kedvenc fogásom is a leghúsosabb étel: a tatár bifsztek. Ha kinyitottam a fagyasztóm, mindig lapult benne néhány szelet csirkemell. Ha vásárolni mentem, mindig landolt a kosaramban egy-egy különleges sonka, vagy megleptem magam hétvégére egy kis kacsacombbal. Nos, ilyen húscentrikus előélettel – ám annál nagyobb vegetáriánus elszántsággal – vágtam bele március 6-a reggelén a nagyböjtbe.

Alapvetően az agyamat kellett átállítani, hogy ne a HÚS legyen az első szó, amikor a másnapi menü alkotóelemeit pörgetem a kis fejemben. Általában mindent előre megtervezek, ez pedig a vega életmód elstartolása előtt sem volt másképp: bújtam az internetet a húsmentes, vegetáriánus ételek után kutatva, vega bloggereket kezdtem követni instán, minivideókat néztem a húsiparról (ami talán a legnagyobb érv volt a listámon a húsmentesség mellett). Új ízek, új receptek, új zöldségek léptek be a mindennapjaimba – a hús pedig már csak a gondolataimban bukkant fel. Sosem éreztem azt a bizonyos kajakómát, ami korábban egy-egy nehezebb fogás után rám telepedett. Nem azért, mert nem laktam jól, csupán nem feküdte meg a gyomrom semmi sem.

A tény, hogy Miskolc gasztronómiája szárnyal, elvitathatatlan. Azt azonban, hogy miből válogathatnak azok, akik kiiktatták életükből a húst, eddig nem tudtam. Csak remélni mertem, hogy a kedvenc miskolci éttermeim – ahol még a legrosszabb napból is napsütéses nyugalom szigete lesz 1-1 konyhaművészeti remektől (igen, szeretek enni) – vega napjaimon sem hagynak cserben. A zerohusis napok üzenete pedig: drága miskolci gasztrocsillagok, most sem okoztatok csalódást!

Avalon sörkert

A hamburger

A hamburger alapvető tulajdonsága, hogy hús van benne, méghozzá nem is akármilyen hús. El is morzsoltam egy könnycseppet, amikor eszembe jutott, hogy én bizony ilyet nem ehetek… aztán elmentem az Avalon Sörkertbe! A felújított, négyévszakos, BBQ-centrikus Sörkertben bizony van vega burger is, amit a hozzám hasonló böjtölők, valamint a húsmentes életet élők is elfogyaszthatnak. Első blikkre kicsit szkeptikusan fogadtam a vega burger gondolatát: hamburger hús nélkül? Ez komoly? És igen, komoly! Mikor én a vega burgert majszolgattam, az asztaltársaságom húsos szendvicset falatozott – így azt gondoltam, néhány perc után valakit tuti meg fogok támadni a husija miatt, és barátság ide, vagy oda, én bizony megeszem a húsos hamburgerét – de szerencsére (pontosabban szerencséjükre) eszem ágában sem volt.

A vega burger középpontjában egy szép szelet grillezett kecskesajt foglal helyet, a buci alját és tetejét pedig padlizsánkrémmel bélelték ki. A kecskesajtra kerül még egy adag párolt kaliforniai paprika is, és mindez burgonyachipsszel tálalva kerül a kedves vegetáriánus vendég elé. Őszintén szólva, egy pillanatra sem hiányoltam ebből a fogásból a húspogácsát. A lágy kecskesajt olyan tökéletes elegyet alkot az általam amúgy is kedvelt padlizsánkrémmel, hogy úgy éreztem, ez pontosan az a hamburger, amire vágytam.

Pizza Kávé Világbéke

A pizza

Nos, pizza terén sem vagyok (pontosabban voltam) túl húsmentes. Ha pizza, akkor valami csirkemelles, paradicsomos, kukoricás fogás ugrik be mindig, amin valahol, valamilyen formában van rukkola és spenót. De a Pizza, Kávé, Világbéke kínálatában olyan különleges, ínycsiklandozó, ízes húsmentes pizzák vannak, amelyekről nem is hiányoltam a megszokott csirkehusimat. A Világbékéről kijelenthetem, felkészült a böjtre, és a vega vendégekre: 4-5 féle pizzaszelet közül választhatnak azok, akik nem esznek húsárut. Van fokhagymás-spenótos, sütőtökös, lilakarfiolos, brokkolis pizza, krémsajttal, ami a vegetáriánus nevet viseli. Ezen kívül kóstolhatunk itt négygombás-négysajtos pizzát, sima négysajtosat, és margherita pizzát koktélparadicsommal, rukkolával. Legalábbis ezen a héten ezek szerepeltek a kínálatban, de ahogyan azt a Világbékétől megszokhattuk, minden változik. Szezonális pizzáik vannak, így előfordulhat, hogy két hét múlva már spárgásat is találtunk majd a felhozatalban (hiszen ennek jön most a szezonja). A Világbéka pizzáit igazából sima paradicsomszósszal és sajttal is el tudnom falatozni, annyira ízletes, roppanós, buborékos a tésztája, de ezekkel a friss hozzávalókkal teljesen levettek a lábamról, már, ami a vega kajákat illeti.

Creppy étel

A palacsinta

Nos, a palacsinta, mint olyan, alapvetően húsmentes. Gondolok itt a kakaós, lekváros, nutellás, fahéjas verzióra. De, ha a palacsintára nem desszertként, hanem a Creppy PalacsintaHázban kapható megannyi főételként gondolunk, akkor máris felmerül a kérdés: hogy lesz ez húsmentes? Bolognai ragu, csirkemell minden mennyiségben, pörkölt, és számtalan húsfeltét díszíti a Creppy óriáspalacsintáit. Ha húsmenteset akarok, nyilván édeset választok, de mi van akkor, ha sós verzióra fáj a fogam? Jó hírem van vega barátaim: a Creppy vega, és mindenmentes verzióval is előrukkolt már!

Ha édes palacsinta, akkor a Katus kedvence, a Detti kedvence is. És most, hogy már van cukormentes változatban, még jobban a szívemhez nőtt. Cukormentes, laktózmentes és gluténmentes az egész fogás. Cukormentes mogyorókrém, cukormentes vaníliaöntet, és friss eper… tökéletes!

Creppy étel

A sós verzió recepttel a Creppytől

A Las vega palacsinta spenótos tésztán nyugszik. Kikeverünk egy palacsintatésztát, amibe foghagymával, sóval, borssal dinsztelt spenótot keverünk. Ebbe a tésztába töltjük a paradicsomos-gombás ragunkat. Hagymás olajon megdinszteljük a gombát, és ehhez tesszük hozzá a kockára vágott paradicsomot. A legvégén pedig almaecettel ízesítjük, amitől kap egy kis savanykás ízt. A palacsinta tetejére gorgonzola sajtot olvasztunk, amit tejszínnel összefőzünk.

Ugye, hogy már nem is hiányzik a hús?

További hírek

Olvasnivaló