Ibsen Babaházát mutatja be a miskolci teátrum

1

Ibsen 1879-ben megírt darabja miatt Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?

Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját. Ennyi a történet. A polgári közönség felháborodott, a női emancipáció hívei lelkesedtek. Elhagyhatja-e egy anya a gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és férfiak vagyunk, női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?

Béres Attila ezekre keresi a választ legújabb rendezésében, aminek kiindulópontja éppúgy lehet az „éljen a feminizmus”, mint a „megtehet-e ilyet egy nő?” felvetés. 

– Inkább az „éljen a feminizmus” szemszögéből közelítettünk a darabhoz, de egy Nóra-próbafolyamat során a második kérdést sem lehet megkerülni. Azt hiszem, hogy ha lefújjuk a port a darab korba ágyazott részleteiről, akkor az alapkérdés – van-e egy nőnek annyi szabadsága, joga és kötelessége egy házasságban, mint egy férfinak – ma ugyanolyan érvényes, és egyértelmű nemmel megválaszolható, mint Ibsen idején. Változtak az arányok, jobb a helyzet, mint száz éve, de a társadalmi konvenciók Magyarországon még mindig alárendelt pozícióba sorolják a nőket – magyarázza a rendező. Helmer és Nóra házassága ráadásul látszatra nem is olyan rossz: szépen élnek, szép gyerekeik vannak, minden szép körülöttük. Az egész alatt azonban kimondatlan feszültségek izzanak, leplezett agresszió és függőségben tartás az egyik oldalon, megfelelési kényszer és a függőség kényelmének elfogadása a másikon. – A darab ezért is lehet sokaknak érdekes, mert nem a szélsőségek terepén mozog, hanem a jól ismert hétköznapiságén. Ettől függetlenül nem tartom feminista darabnak a Nórát, mert leszűkíti az értelmezést. Ez elsősorban egy párkapcsolat története, egy nagyon lassan változó társadalmi elvárással a háttérben. Ezért is találóbb a Babaház cím, amit Kúnos László fordítása (és Ibsen eredeti címadása) nyomán mi is használunk Ari-Nagy Barbara dramaturggal – fejti ki Béres Attila.

Hozzáteszi, az az érdekes Ibsen szövegében, hogy nem kell nagyon sokat változtatni rajta, hogy egy mai városi, középosztálybeli család jelenjen meg előttünk, egy család, ami lehetne akár magyar is. 

– Elsősorban a nagyon 19. századi részleteket kellett lefaragnunk, például a cselédet, dajkát, akiket száz éve még a magyar átlagpolgár is meg tudott fizetni, ma azonban már nagyon más társadalmi réteget idéz be, ha egy házban állandó személyzet van. A szöveg sűrűbb lett, gyorsabb tempójú, új elem mindössze annyi van benne, hogy az Ibsen által eredetileg táncnak leírt produkciót, amellyel Nóra készül fellépni, egy dalra cseréltük ki – árulja el a rendező. Horesnyi Balázs Jászai-díjas, Érdemes Művész díszlettervező igencsak különleges látványvilágot álmodott meg a darabhoz, ugyanis a játékteret tetőtől talpig citromsárgába öltöztette. – A díszlet sárgája inkább esztétikai, mint szimbolikus döntés eredménye. Olyan teret képzeltünk el, amely modern, letisztult, otthonszerű, de annyira mégis absztrakt, hogy ne a realista részleteire figyeljünk. A monokrómia kicsit elemeli a valóságtól, egy keretet képez, amely kiemeli a benne történteket – avat be a részletekbe Béres Attila.

A főszereplő Nórát Czakó Julianna kelti életre a Játékszín sárga terében, aki elmondása szerint nagyon örül a szerepnek. 

– Szerintem minden színésznőnek a szerepálmai között ott van Nóra. Ibsen 1879-ben írta ezt a történetet, ami akkoriban nagy port kavart, de úgy vélem, hogy meg lehet találni ennek az igazságát ma is. Sok olyan súlyos történet van, mint amilyen ez, és talán jó az, ha a néző ezt láthatja, szembesülhet vele, hogy ez akár az ő életében is így van. Rájöhet, hogy ő is egy dobozba zárja magát, - csak hogy egy kicsit a Tartuffe előadásunkat idézzem -saját babaházába menekül – véli a színművésznő. – Nórának megvan a saját igazsága. Bár egy törvénybeütköző dolgot követett el, ő tényleg mindent a családjáért tesz. Elhiszi, hogy neki az a feladata, hogy mindent feláldozzon értük, saját magát pedig a végtelenségig a háttérbe szorítsa és elviselje, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy mindenre alkalmatlan, mert nagy válságban még nem volt az élete. Aztán szép lassan kiderül, nagyon sok munka és áldozat van a háttérben, amit minden nap meg kell neki hoznia a tökéletes látszat fenntartása érdekében, mert ezt várja el tőle mindenki. Mindezek mellett mégsem gondolom, hogy áldozat lenne. Reményeim szerint egy izgalmas és különleges előadást láthatnak a nézők – összegzi Czakó Julianna.