Ugrás a tartalomra

Július 1-jétől indul a Nyári diákmunka 2019. program

minap.hu/Miskolc Tv
Utoljára módosítva
2019. június 13. csütörtök 13:25
A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére meghirdetésre került a Nyári diákmunka 2019. elnevezésű program, amely - prevenciós jelleggel - már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását. A programban 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok vehetnek részt.
Fotó: Kiss Viktor

A program június 1-jétől augusztus 31.-ig tart. A programot a Pénzügyminisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei (fővárosi) kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.

– Csaknem 6000 fiatal tud nyáron diákmunkát végezni a megyében – nyilatkozta Demeter Ervin, kormánymegbízott. Mint mondta, alapvetően az önkormányzatoknál helyezkedhetnek el a diákok, illetve megjelent a turisztika, a mezőgazdaság és a vendéglátás is, mint terület. A megyében több mint 650 millió forint áll rendelkezésre erre a programra.

A program 2019-ben két pillérre épül.

1.Önkormányzati diákmunka: a programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, továbbá egyházi jogi személy lehet.

Legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi hat órás foglalkoztatás támogatható. Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 146.250.- Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 111.750.- Ft/hó/fő összeg vehető figyelembe, mely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

2.Diákmunka a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén: A felmerülő ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására.

Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 146.250.- Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 111.750.- Ft/hó/fő összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó arányos része. A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A program keretében nyújtott támogatások forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alap a foglalkoztatási alaprész 2019. évi központi kerete terhére biztosítja. Borsod-Abaúj-Zemplén megye részére összesen 655 millió Ft a 2019. évi felhasználható keret nagysága, ez tavaly 620 millió Ft volt. A keretösszeg felhasználásával közel 6000 diák nyári foglalkoztatására van lehetőség.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!