A Mágnás Marcsa Miska sztenderd darab, amit szinte minden színházban le-leporolnak néha. Csárdáskirálynő, Marica grófnő és ez: azok a címek, amik kritikai érdeklődést talán kevésbé, biztos jegyeladást viszont generálnak. Azonban ha az előadás szövegkönyvét Závada Péter (költő, dramaturg, rapper) jegyzi, a rendezői munkákat pedig Székely Kriszta vállalja magára, akiről az a hír járja, hogy kortárs volt a jele az oviban, akkor a kritikusok pupillája is nulláról százra tágul 2 másodperc alatt.
A Miskolci Nemzeti Színház ezzel a darabbal is megmutatta – a Deja Vu után – hogy a nagyszínpadon is mer kísérletezni. Mert ez a darab - ami az operett műfajának újraértelmezését veszi célba – egy kísérlet: belobbanthatja az országot, de be is sülhet csendesen. Az, hogy milyen szcenárió valósul meg, eldől a közeljövőben, addig is álljon itt néhány szubjektív gondolat.

Egy barátommal beszélgettem a Mágnás Miskáról, és hamar azon kaptuk magunkat, hogy vehemensen szórjuk rá a kritikát, előrángatva a vélt hibáit, hiányosságait, a néhol szembetűnő következetlenséget. Vonalat húztunk oda, ahol szerintünk megunták a darab dédelgetését, feladták a karakterek pontos kibontását. A díszletet is elővettük. Megegyeztünk, hogy a brutalista zöld háttér minimum funkciótlan, beszűkíti a teret, és gyakorlatilag a Kamara lehetőségeire redukálja a Nagyszínházat. Barátom odáig ment, hogy nem érti, Béres Attila megelőzés céljából hogy nem vagdosta fel baltával az egészet, még a bemutató előtt. Szóval savaztunk. Fél órával később, amikor a testünket nagyjából pH semlegesre ürítettük verbálisan, megjegyeztem, hogy azért annyira nem is szörnyű ez a darab, majd megegyeztünk, hogy a legtöbb vidéki színház az éves működési költségének a felét odaadná a Mágnás Miska Székely Kriszta féle verziójának bemutatásáért. Túl jó mostanság a Miskolci Nemzeti Színház, elkapattak minket, ez van.

Csalókóddal játszani

Hogy miért ültetett érzelmi hullámvasútra a Mágnás Miska? Ennek több oka lehet. Először is az átirat és a kortárs hang igénye: ugyanaz a sztori, mégis teljesen kifordított. Mint amikor az ikonikussá vált Doom játékot, amit csak a lövöldözős PC gamek királyaként ismertünk a kilencvenes években, csalókódokkal játszottuk. Az IDDQD és az IDKFA betűsorok beütése után a játék fizikája megváltozott: nekimehettünk minden szörnynek a sebezhetetlenség erejével és minden elérhető fegyver birtokában. Egy ideig szórakoztató volt így játszani, igen, de egy idő után eluralkodott az emberen a tétnélküliség érzése. A világ és a történések folyama ugyanaz volt, az élmény mégis más.
A vásározást gyakorlatilag kihagyjuk – egy rövid, kétszereplős kiszólás után, ahol a színészek felkészítik a közönséget beszélnek a darabról, kezdünk. A nyitány alatt felelevenedik bennünk az eddig látott Mágnás Miskák konvex, jól belátható egésze. A zene mint emlékőr rángatja elénk a klasszikus képeket. Ezt töri meg a függöny felgördülése után a végletekig letisztított, rideg díszlet. Azonnal absztrahálunk, a látvány kirángat az emlékeink közül.

A színészi munka többnyire erős volt, a rendezés viszont túlzottan bazíroz arra, hogy unásig ismerjük az alapművet, így – ahogyan haladunk előre a cselekményben – egyre többször érezzük azt, hogy nincs megmagyarázva egy-egy karakter indíttatása. Lóg a levegőben, csupán azért tudjuk, hogy miért is vállalja el – a baráti szívességen kívül – Miska a grófi szerepet, mert tudjuk. Féltékeny, és mi értjük, miért, de nem a darab segít a megértésben. Ugyanez a helyzet a fiatal grófkisasszony, Rolla és Baracs mérnök szerelmével. Az eredeti műben Rolla ki akar törni a fojtogató kézimunka-érdekházasság kombóból, hogy először – és a tervek szerint utoljára – megtapasztalja az átlagos emberek életét. Itt azonban egy kiábrándult karaktert ismerhetünk meg, aki már rég túl van a naiva korszakán, így a hirtelen jött – első – szerelem is kevésbé megalapozottnak hat. Egyedül Marcsa érzelmi indíttatását és frusztrációit dolgozták ki nagyobb figyelemmel – ami elengedhetetlen volt a csattanóhoz, ahogy az is, hogy Miska karaktere szükségtelenül soviniszta és erőszakos lett. Ez egyébként disszonánsnak tűnik a címszereplő kissé habókos, de vidám, szerethető alapszemélyiségével – talán ezen is lehetett volna változtatni, mert kicsit olyan lett a végeredmény, mint egy nőverő Pee-wee Herman. A nagymama – akinek kerekesszékébe Máhr Ági ült – szerepe túlmutat a bonyodalmat implikáló noszogatáson. Kulcsszó: feminizmus.

A karakterek kibontásának elunására jó példa a – visszafogott humorfaktort egyébként intelligensen hozó – Pixi-Mixi páros. Ügyefogyott kérők helyett – akik az alapműben talptól monokliig telítettek saját felsőbbrendűségük tudatával – itt inkább Rolla kétes nemi identitású haverjai. Amolyan „gay best freind” karakterek, akik totális hedonista életmódjukat többre tartják, mint az úri formalitásokat, sőt, még falaznak is a grófkisasszonynak. Egyikőjük valamilyen neurofiziológiás problémától szenvedve folyton dadog. Az elején ez a dadogás a nyelvi poénok fő forrása, azonban – nagyjából az 5. perc környékén – kap barátjától egy gyógyszert. Beveszi. Megszűnik a dadogás. Ennyi volt a karakter élete. Innentől megszületik a Pixi-Mixi biomassza két összekavarodott komponenssel.

A darab igyekszik meghökkenteni a nézőt, de gyakran blazírt szóviccekkel, túltolt poénokkal operál: agyaggalamb lövészet helyett porcelán rigóra mennek a nemesek, kijelentik, a világot a mutyi mötyi mozgatja, de ide tartozik a világítós didkókkal trapézra ültetett, Stefániát – egyébként jól – alakító Seres Ildikó is. Vannak kifejezetten erős jelenetek is: Miska ostoros műsora (még ha ki is szolgálja a karakter instabilitását) vagy az ének alatt megjelenő róka képe. Az is nagyon jó, hogy az alapvetően túlzó Pixi-Mixi párost még csak felsőfokba tették, így egy lapáttal rá tud pakolni a végjátékra betoppanó Eleméry karaktere a gróf sztereotípiára.

A mágnás Miska kettős szereposztásban tekinthető meg. Jelen kritika az alábbi előadás alapján született:

Miska: RÓZSA KRISZTIÁN
Marcsa: CZAKÓ JULIANNA 
Baracs István: HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas
Rolla: BORDÁS BARBARA  / EPERJESI ERIKA
Korláthy gróf: KINCSES KÁROLY 
Nagymama: MÁHR ÁGI Jászai-díjas 
Stefánia: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
Pixi: BÖRCSÖK OLIVÉR e.h.
Mixi: FANDL FERENC
Leopold: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Eleméry gróf: KOKICS PÉTER