Profin kivitelezett magyar vándorral tért vissza a színház

1

A függöny felgördülését megelőző órában térzene hívta fel a figyelmet: újra nyitva van a teátrum.
Komplex élménycsomag: ezzel a hotelek és wellness szállodák által gyakran használt fogalommal lehetne leírni leginkább az év első, közönség előtt tartott előadását. Bizonyos kettősség azonban – a járványügyi előírások okán – érezhető volt: kint zenészek játszottak és parolázó színházbarátok gyűltek a bejárat előtt, az aulában megmérték az nézők hőjét és ellenőrizték a kötelezővé tett oltási igazolványt, míg a nézőtéren precízen kiszámolt ülésrendben helyezkedtek el az érkezők. Úgy tűnt, mindez mégsem okozott bosszúságot: már az este elejétől kezdve érezhető volt az ünnepi hangulat, ami végül álló tapsban csúcsosodott ki.

A Miskolci Színházbarátok Egyesülete piros, MNSZ feliratú kartonszíveket osztott a műsor előtt. Arra kérték a nézőket, hogy – a tapsrendbe illesztve – mutassák fel ezeket a darab végén, ilyen módon fejezve ki szeretetüket. A Déjà vu egyébként a Miskolci Nemzeti Színház sajátja teljes egészében, a társulat mellett pedig a Miskolci Balett is komoly szerepet vállal a produkcióban. A darab szerzői Szabó Máté (aki rendezője is egyben), Bodor Johanna, Ari-Nagy Barbara és a magyar történelem.

Hé, kulák, melyik út megyen itt a rendszerváltás felé?

Ehhez a melóhoz minimum egy Enigma kell, hogy helyesen dekódoljunk minden rejtett utalást. Egy fiktív helyen – talán egy kávézóban – játszódnak az események, a történet mégis konkrét és kézzel fogható: Magyarország múltján vezet át. Láttunk már hasonló próbálkozást, hiszen a 2004-es Magyar vándor című film is arra tesz kísérletet, hogy az időből kiesett külső szemlélők perspektívájából mutassa be hazánk történelmét, híres alakokkal, ismert eseményekkel fűszerezve. A hasonlóság itt viszont ki is merült, hiszen ezen kívül nagyjából annyira egyezik a két mű, mint amennyire megerőltetőek voltak a színészek számára a Déjà vu olvasópróbái. Segítek: a színpadon egyetlen élőszó sem hangzik el.

Eltáncolt töri lecke

Egy kávézó tehát a szín, a múlt század elején járunk, ahol a burzsoá élmezőny élvezi a pezsgőt, a jazzt, civódik, örül, vágyakozik, tombol, ünnepel. Mindeközben már be-be fújnak az ajtón a globális események szelei. A történelem pedig történik: mindenütt, mindenkivel, külön-külön, és egyszerre. Mivel nincs beszélő, így nem emel ki senkit a narratíva. Rengeteg minden folyik egy időben, így legjobb, ha nem akarunk kényszeresen fókuszpontot találni. Ami igazán fontos, azt úgyis egy árnyalattal vastagabban rajzolta elénk a rendező. A központi figurát – amennyiben van ilyen – az a pincér adja, aki egyedüliként őrzi meg a karakterét az eltáncolt töri lecke során, és akit eredetileg Lukáts Andor alakított volna, ám egy héttel az elő bemutató előtt le kellett mondania a fellépést, így Fodor Tamás ugrott be – remekül – a helyére.

Pro

Az utalások és allúziók jacuzzijában ülve pezsgett a tér. Azt éreztem, hogy valódi súlya, valódi tétje van annak, amit szeretne nekem elmesélni ez a darab. Az első felvonás egyszerre volt látványos, mély, tragikus, és kellően szórakoztató. Lassabb volt, mint a második rész, mégis, azt érezte az ember, hogy a történet pörög, és nem nyúl utána senkinek, nem segíti fel azt, aki beleszédült ebbe a dervistáncba. Hogyan is írható le a szélsőjobbos diktatúra Magyarországon? Tegyük a kezünket a szívünkre, mielőtt még más teszi.
A gyorsan pergő szimbólumok közül talán a leginkább letaglózó a zsidócsillagra történő utalás volt, és az a mód, ahogy hirtelen kirekesztetté, megbélyegzetté vált a társadalom egy része. A darab felezőpontját az 56-os események alkották, tébolyult rítustánccal emlékeztetve a forradalom eseményeire. A második felvonásról csak annyit: nagyjából ilyen lehet egy Tarantino-film, ha kivesszük belőle az ikonikus párbeszédeket, és négyszeres sebességre állítjuk a lejátszót.

Kontra

Biztos, hogy van olyan színházkedvelő réteg, akiknek nem való a Déjà vu.
Amennyiben valaki nem élvezi a progresszív színházat, vagy unja a szimbólumok felfejtését, és zavarja a filmként pörgő eseményzuhatag, azt maximum a lehengerlő színpadi kép és a dalok sokasága sodorhatja magával. Ha azonban nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy egy jó érzékű youtube-dj milyen számok segítségével fejtené fel a múlt század eseményeit, akkor nem fogunk jól szórakozni. Az álló vastaps mindezek ellenére azt jelezte, hogy az előbemutató nézőinek jókora többsége nem unatkozott.

Néhány dolog, amire érdemes figyelni:

- hogyan használják a vasfüggönyt
- levetkőzhetetlen tenyérnyomok
- plüsskalász
- Nagy Imre
- I. VH, II. VH, ÁVH
- Éjjel érkezem.
- Szerelem
- R2D2 és a panelvalóság
- Monopoly
- Nagy Imre újfent
- Rózsa Krisztián megnyalja a száját