Ugrás a tartalomra

Mérsékelték Király Gábor eltiltását

MTI
Utoljára módosítva
2019. április 11. csütörtök 15:01
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága mérsékelte Király Gábor, az élvonalban sereghajtó Haladás kapusának eltiltását.

A szombathelyi klub honlapja csütörtök arról számolt be, hogy a döntés értelmében a korábbi, három mérkőzésre szóló büntetés kettőre csökkent, ami már letöltöttnek tekinthető. Király tehát mostantól ismét bevethető.

A kapust március 16-án, a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés 70. percében, a hazaiak vezető gólját követően állították ki. Karakó Ferenc játékvezető először sárga lapot adott a magyar válogatottsági csúcstartónak, majd mivel tovább reklamált, kiállította. A televízió-felvételek segítségével később bebizonyosodott: Királynak igaza volt, valóban lesen álltak a hazai futballisták, és Szabó Zsolt egykori FIFA-játékvezető is elismerte: szabálytalan volt a találat.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága azért tiltotta el három bajnoki meccsre a kapust, mert a bírói jelentés szerint sértő kifejezést használt Karakó Ferencre. Döntését a bizottság egy héttel később megerősítette.

Király ezzel szemben már akkor azt mondta: egyetlen szitokszó, káromkodás sem hagyta el a száját.

A mostani döntés után a kapus honlapján úgy fogalmazott: örül, hogy kiderült az igazság, miként kiderült az is, hogy valótlanságot állítottak róla.

A Haladás az elmúlt két fordulóban nyert, a Királyt helyettesítő Rózsa Dániel egyik összecsapáson sem kapott gólt. A szombathelyiek előbb otthon győzték le 3-0-ra a Puskás Akadémiát, majd a DVTK vendégeként 1-0-ra nyertek. Szombaton az MTK Budapestet fogadják a 28. fordulóban, bár a fővárosiak a mérkőzés halasztását kérték, mert keretük jelentős része "gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott", emiatt jelenleg nem áll rendelkezésükre annyi egészséges labdarúgójuk, hogy vállalni tudják a soron következő bajnoki mérkőzés lejátszását.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!