Ugrás a tartalomra

Miskolcon a dél-koreai Asan város kórusa

minap.hu/Miskolc Tv
Utoljára módosítva
2019. június 18. kedd 11:55
A Bartók Plusz Operafesztivál keretében Miskolcra érkezett a dél-koreai Asan város kórusa, az Asan Civic Choir. Hétfőn délután, a Belvárosi Református Templomban adott koncertet Miskolc testvérvárosának kórusa: műsorukban magyar szerzők művei, valamint koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.
Mocsári László képgalériája!

Alakszai Zoltán, Miskolc város jegyzője köszöntőjében kiemelte: 2011 novemberében írta alá a két város vezetője, a testvérvárosi szerződést. – A testvérvárosi lét egyfelől az örömben való osztozást, másfelől a gyászban, a bánatban való osztozást is jelenti számunkra – fogalmazott. Mint mondta, Miskolc szeretné kifejezni együttérzését dél-koreai testvérei felé a három héttel ezelőtti, Dunán történt katasztrófa miatt. A jegyző továbbá kiemelte a Miskolc és Asan közötti példaértékű együttműködést: „a testvérvárosi szerződés aláírása óta eltelt évek alatt, szakembereink számos területen cseréltek tapasztalatot, kiemelt figyelmet szentelve annak, hogy rendszeresen bevonják a fiatal generációkat.”

Soonjung Kim, karvezető a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta: az volt az első benyomása, miután Miskolcra érkeztek, hogy a város tökéletes helyszíne az operafesztiválnak: nagyon békés a város, és nagyon boldog arcokat látott az utcákon. „Remélem, hogy a mi részvételünk is hozzájárulhat majd a fesztivál sikerességéhez.” Megtudtuk továbbá azt is, a kórus 2000-ben alakult, és évente több mint 80 koncertet tartanak.

További hírek

Olvasnivaló