Ugrás a tartalomra

A múzeumé lett az Aranyszarvas bútorzata

Létrehozva
A szecessziós stílusú patikabútort később kiállítanák az intézményben.
Kép
Az Aranyszarvas egyike Miskolc legrégebbi patikáinak. Fotó: Juhász Ákos

A Herman Ottó Múzeum vagyonkezelésébe kerül az Aranyszarvas patika bútorzata – az erről szóló döntéskérő indítványról április 29-én tájékoztatta a miskolci közgyűlést Veres Pál polgármester. Az indoklás szerint azért, mert a múzeum megfelelő módon, szakszerűen tudná tárolni a bútorokat, sőt, később kiállítási darab is lehetne.

Az indítvány úgy fogalmaz: a múzeum vállalja a patikabútorzat állapotfelmérését, valamint a kiállításra való lehetőség megnyílásáig azt is, hogy a Papszer utcai, jelenleg használaton kívüli múzeumépületben szakszerűen tárolják azt.

A hírek szerint a bútort még a járvány előtt, 2020 elején szerelték szét és pakolták ki a Bigatton Kft. tulajdonában álló üzlethelyiségből. Az Erzsébet téri saroképületen ma már csak egy kopottas, többnyelvű patikafelirat, valamint a jellegzetes cégér jelzi: itt működött valaha az Aranyszarvas.

Az Aranyszarvas Gyógyszertár egyike a város legrégebbi patikájának. Kezdetben a Kossuth utca 7. szám alatt működött, a mai helyére, az Erzsébet téri sarokházba 1897-ben költözött. Komolyabb felújítása 1980-ban volt, amikor restaurálták az 1990-ben védetté váló műemlék bútorzatot is.

Első krízise 2001-ben kezdődött, amikor vita alakult ki az akkori üzemeltető bt. egyik beltagja, Dröszler Béláné gyógyszerész és a kültag között, aki nem mellesleg az épület tulajdonosa volt. Ő, vagyis Bruno Bigatton azt kérte: egyedül üzemeltethesse a gyógyszertárat. Dröszlerné erre válaszul úgy döntött, kilép a cégből, és a tér túlsó sarkán nyitja meg gyógyszertárát.
A műemlék bútorzat ekkor került először veszélybe. Hosszas tárgyalások után végül megállapodás született a felek között: a megyei gyógyszerészkamara a városnak ajándékozta a bútorzatot, azzal a kitétellel, hogy az nem mozdítható el a helyéről. Az Aranyszarvas 2004. október közepén újranyitott, és egészen 2015. májusáig nyitva is volt.

A bezárás után a Bigatton Kft. felszólította az önkormányzatot, hogy szállítsák el a bútort, amire akkor örökségvédelmi okok miatt nem volt mód. Később Bigatton beperelte a várost, és a bíróság neki adott igazat. Eközben viszont műemlékké nyilvánították a bútort, amit tavaly végül az épület tulajdonosa szereltetett szét. Ezután döntött úgy a város, hogy a Herman Ottó Múzeum kezelésébe adja a bútorzatot.

Kép
A patika szarvasa. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

 

A gyógyszertár és a szarvas(ok)
Az első cégért 1897-ben készítette egy székely fafaragó mester, ez viszont az ötvenes években eltűnt. Pótlása sokáig napirenden sem volt, erre egészen 1985-ig kellett várni, amikor Dröszler Béláné, egykori patikavezető elkezdte keresni az eredetit. Rövid idő alatt kiderült, az megsemmisült, ő viszont mindenképpen pótolni szerette volna, mégpedig legkésőbb a gyógyszertár fennállásának 225. évfordulójáig. Az új szobrot Szondy Sándor fafaragó-művész a bútorzathoz tartozó szarvasszobrok alapján alkotta meg, agancsát a Hegyközi és Szini Erdőgazdaság biztosította, és 1986. május 30-a óta díszíti az Erzsébet téri épületet.

Ez is érdekelhet

Játékkal és néptáncbemutatóval készültek az Avastetői Tagóvoda nyílt napján
MiskolcOktatás
Az egy hónap múlva esedékes óvodai beiratkozás előtt nyílt napokon mutatkoznak be a MIÓVI tagintézményei.
Regionális Fafúvós Verseny Fotó: Mocsári László
Több mint kétszáz fiatal zenész versenyez Miskolcon
MiskolcKultúra
Negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium.
Itt találkozhat kedvenc könyve atyjával is
MiskolcKultúra
Számos magyar és külföldi szerző írása található meg egy könyvesboltban, az azonban kevésről mondható el, hogy alkotójuk is megfordul a teleírt lapok között. A Géniusz Könyváruház közösségi térként is funkcionál tulajdonosa szerint. Vele beszélgettünk a programokról.
II. Rákóczi Ferenc Könyvtár két március végi gyermekkönyvtári programja
Mondókától a húsvéti varázslatig: gyerekprogramok, amiket imádni fogtok
MiskolcKultúraSzabadidő
A március második fele igazán izgalmas programokat tartogat a gyerekek és családok számára a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtárában.