Ugrás a tartalomra

Nyilvános az oltási terv, nézze meg nálunk!

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. január 03. vasárnap 10:20
Az egészségügyisek után a szociális ellátásban dolgozók következnek majd.
Forrás: koronavirus.gov.hu


Bár nagydobra nem verték, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ az óév utolsó napján hozta nyilvánosságra honlapján az oltási tervet, pontosabban abból egy kivonatot (legalábbis a címből erre lehet következtetni, a hivatkozott dokumentum egyébként itt érhető el). Ez azért fontos és érdekes, mert azt ugyan korábban is lehetett tudni, hogy az egészségügyben dolgozókkal kezdődik az oltás (ez már zajlik is), viszont a menetrend ezelőtt nem volt ismeretes. 

A tájékoztató azt írja: a TAJ-számmal rendelkező, 18 évnél idősebb állampolgárokat olthatják be, és nagyon fontos kitétel az is, hogy első körben csak azoknak adhatnak vakcinát, akiknél az elmúlt 6 hónapban nem igazolódott be a koronavírus-fertőzés, függetlenül attól, hogy voltak-e tünetei.
 

Eszerint tehát, aki a tavaszi első hullámban fertőződött meg, az megkaphatja a vakcinát, viszont a második hullámban megbetegedettek nem, vagy legalábbis csak később.

Nézzük tehát az NNK honlapja alapján a sorrendet:

1. Egészségügyi dolgozók
Egészségügyi dolgozó: minden egészségügyi tevékenységet végző természetes személy, aki egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkezik, vagy aki nem rendelkezik szakképesítéssel, de közreműködik a szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók által ellátandó feladatokban.

Tehát: az orvosok, az asszisztensek, a szakasszisztensek, az ápoló személyzet, a népegészségügyi szakemberek, az orvostanhallgatók, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező adminisztratív feladatokat ellátó személyzet, a védőnők, az egyéb egészségügyi felsőoktatásban hallgatói jogviszonnyal rendelkező személy. A gyógyszerészek, gyógyszertári asszisztensek szintén egészségügyi dolgozók, a gyógyszertár működtetésében részt vevő személyekkel együtt a védőoltásuk a fenti csoportok után történhet meg.

Az egészségügyben dolgozók (takarítók, adminisztratív feladatokat ellátó dolgozók) is az első között kaphatják meg az oltást, jövő héttől 25 oltóponton.

2. Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek
Az egészségügyi dolgozók után legfontosabb a szociális ellátásban részesülők és az ott dolgozók védőoltása. A portál leszögezi, nekik nem szükséges regisztrálni az oltáshoz, és ez nem is lehet annak feltétele. A vakcina beadását számukra a szociális intézményekben szükséges megszervezni.

3. A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek
Nekik viszont javasolja a portál a regisztációt a vakcinainfo.gov.hu oldalon. A regisztráció során a nevet, lakcímet, életkort, TAJ-számot és a kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámot, e-mail-címet kell megadni. Ezen adatok révén tudják majd tájékoztatni az érdeklődőket, mikor és hol tudnak élni az oltás lehetőségével. A regisztráció révén meg lehet becsülni, hányan szeretnének élni a védőoltással. Az oltás nem a regisztráció sorrendjében fog történni, hanem az oltási terv szerint. Ismert az is, a nyugdíjasok papír alapon is beküldhetik a védőoltásra való jelentkezésüket.

4. A rendvédelmi szervek, és a közigazgatási szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal
Nekik sem javasolják a vakcinainfo.gov.hu-n regisztrációt és mindkét célcsoport esetén a munkahelyhez kapcsolódó oltásszervezéssel érhető el a legmagasabb átoltottság. 

5. 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek
Elsőként a www.vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon regisztráltak védőoltása javasolt, de nem ismert, hogy a regisztráció hogyan köthető össze a krónikus alapbetegségre vonatkozó adatokkal.

6. Kritikus infrastruktúrában dolgozók
A tájékoztatóból nem derül ki, hogy pontosan kik tartoznak ide.

7. Valamennyi 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak

További hírek

Olvasnivaló