Ugrás a tartalomra

Sonka-vöröshagymával a koksz helyett

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. november 05. péntek 11:31
Szombaton Miskolcra látogat a Világ Natúr Legerősebb Embere Verseny, ami az egyetlen, ilyen típusú nemzetközi sportrendezvény. Ennek kapcsán beszélgettünk Fekete Lászlóval, az esemény főszervezőjével a teljesítményfokozókról és a natúr erőről.
Képforrás: borsonline.hu

A mai napig engedélyezett a teljesítményfokozók használata az erős ember versenyeken – erről beszélt lapunknak Fekete László, aki szerint 1988-tól, mióta elkezdte űzni a sportot, folyamatosan szembesül ezzel a kettős mércével, és akinek a hatására megalakult a Natúr Erős Emberek Szövetsége. Ennek a szervezetnek a versenye érkezik holnap Miskolcra.

- Tele volt a hócipőm, hogy állandóan agyonkokszolt emberek ellen kellett versenyeznem. Odamentem sonka-vöröshagymával, mások meg odajöttek a különböző teljesítménynövelő szerek különböző változataival. Nehéz volt az ilyen ellenfelekkel szemben, ezért is vagyok büszke arra, hogy így is több világbajnoki címet értem el közöttük tisztán, munkára és genetikára alapozva. 2006-ban 1 ponttal megverették a csapatomat a világbajnokságon – úgy gondolom, elcsalták tőlünk a címet. Akkor megfogadtam, hogy többet nem akarok indulni olyan mezőnyben, ahol nem csak a saját, természetes erejükre hagyatkoznak a nevezők.

Képforrás. 24.hu

A la nature

- A cél az volt, hogy olyan emberek álljanak a versenyszámoknál rajthoz, akik tisztán, becsülettel űzik ezt a sportot. Ennek én voltam az elöljárója a világban: úgy hiszem, a natúr és a teljesítményfokozóval élő versenyzők is fejet hajtanak előttem világszerte, hála az eredményeimnek. Nem gondoltuk, hogy ez a szövetség ennyire kinövi magát: jelenleg 42 ország csatlakozott hozzánk, több ezer regisztrált versenyzőt vonultatunk fel.

A natúr versenyzést komolyan számon kérik az indulóktól, azonnali eltiltás jár annak, akit vétségen érnek.

- Minden nagy nemzetközi versenyen – mint amilyen a szombati, Miskolcon tartott világbajnokság is lesz – az első 3 helyezett automatikusan részt vesz egy doppingvizsgálaton. Ennek az eredménye két hét alatt meg is van. Eddig nem volt olyan szerencsére, hogy valaki pozitív mintát produkált volna, ha ilyen történne, azt örökre eltiltjuk ennek a szövetségnek minden versenyétől. Ezt megkövetelem, és a versenyzők is elfogadták.

Fekete László arról is beszélt, hogy azok az emberek, akik csak a természetes izomerejükre hagyatkoznak, több versenyszámban is jobb eredményeket érnek el, mint a teljesítménynövelő szereket használó sporttársaik. 
 
- Az eredmények tükrében jogos a kérdés:

minek kell szedni a kokszot? Minek? Azért, hogy 60-as meg 65-ös kerületű keze legyen valakinek? Azért, hogy 35-évesen szórják rá a rögöt, mert szívinfarktusban eltávozik?

Fekete László arra is büszke, hogy pályafutása kezdete óta már az erős emberek ötödik generációjával méri össze a teljesítményét.

- Az első két generációból, akik a 2000-es évek előtt versenyeztek, szinte már mindenki elhunyt. A külföldiek olyan cuccokat szedtek, hogy mi, a keleti blokkból indulók csak pilláztunk. A magam nevében tudok beszélni: a természetes kaján kívül nem ismertem mást, ami kell az erőnléthez. 1988-ban még naiv voltam, azt hittem, a mezőnyben mindenki tiszta. Aztán rájöttem, hogy azért nem mernek lehajolni, nehogy kifolyjon az orrukon a koksz. Ezek közt az emberek között értem el a sikereimet: például 17 éve tartom a világrekordot a golyóemelésben. Azért valamit sikerült letennem az asztalra sonka-vöröshagymával is, nem? – kérdez az interjú közben mosolyogva Fekete László, aki azt is elmondta, hogy mi a siker titka ebben a sportágban.

 

Erős ember > jó gének

- Ha valaki hasonló vagy talán nagyobb szintet szeretne elérni, mint én, annak eleve optimális adottságokkal kell rendelkezni ehhez a sportághoz. A jó izomrostozat és a terhelhető csontszerkezet mellett egyéb genetikai paramétereknek is meg kell felelnie. Ezután jön a kőkemény munka. Ez persze megköveteli az energia pótlását, a megfelelő kalóriabevitelt. Mivel én teljesítménynövelőkkel nem rongáltam magamat, kénytelen voltam természetes módon bevinni a tömeget.

A mai napig több kilogramm húsból készül egy adag pörkölt számomra, ha pedig szárnyasra támad kedvem, magamhoz veszek 4-5 grillcsirkét. Igen, de emellé vagyok 160 kiló. Több mint 13 éve tartom a súlyomat. Ez fémjelzi, hogy soha nem szedtem semmit: ha egy kokszos versenyző abbahagyja a sportot, úgy összeesik, mint a túlvert tojáshab. Mondhatni, a súlyom a bizonyíték arra, hogy natúr sportoló vagyok

– fejezte be gondolatit Magyarország örökös Toldi-bajnoka.

Fekete Lászlóval és fiával, Fekete Miklóssal, a szervezet regnáló világbajnokával szombaton 16 órától találkozhatnak a Generali Arénában. A Világ Natúr Legerősebb Embere Verseny látogatása ingyenes. 
 
 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!