Ugrás a tartalomra

Szegedi Dezső is visszatért az alma materbe

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2024. október 18. péntek 23:16
Hangoskönyvek a vakvilágban - Megyünk és elmondjuk! – címen elevenítette meg az írott szót a Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesületének delegációja a Miskolci Görögkatolikus Iskolában.
Takács Pető Pétert (jobb szélen) lánya, és állandó fotósa, Takács Teodóra is elkísérte. A cikkünkben szereplő képeket is ő kattintotta.

A Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesülete szerdán rendhagyó irodalomóra keretében tartott előadást a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában. A sorozat sokadik állomása volt ez, most azonban egy különleges vendég is visszatért a régi nagy tettek színhelyére – erről majd később, bővebben.
A diákok nem csak verseket és egy fordulatos novellát hallhattak a meghívott színészek előadásában, de azt is megtudhatták, milyen kihívásokkal kell nap mint nap megbirkózniuk a látássérülteknek, és milyen tanácsokat ne adjanak, ha egy fehérbotos személy kér útbaigazítást – kiderült, hogy a „zöld kerítés után balra” típusú segítség nem sokat ér a vak emberek számára.

Az iskola kápolnájában minden szék megtelt. Voltak, akik az osztályfőnöki óra helyett ültek be  rendhagyó irodalomórára, mások a testnevelést „áldozták be”. Kisebb és nagyobb korú iskolásoktól zsongott a tér.

Fotó: Takács Teodóra

Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze üdvözölte a gyerekeket és a tanáraikat, nyugdíjas kollégáját, Szegedi Dezsőt, és a Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesületének elnökét, Takács Pető Pétert.

- Ti most abba a helyzetben vagytok, hogy ti látjátok, hogy áll valaki veletek szemben a mikrofonnál. Én viszont nem látlak titeket, csak a hangokból tudom leszűrni, ki hol van – vezette fel az elsőre igencsak szenzitívnek tűnő témát Takács Pető Péter, aki 2016-ban szenvedett súlyos, kilencvenöt százalékos látáskárosulást. Az egyesület megalapításával a célja az volt egyfelől, hogy hasznosan töltse el az idejét, másrészt közelebb hozza, kézzelfoghatóbbá tegye a látássérültek hétköznapjait, az általuk megélt kihívásokat a nagy többség számára is.

- A barátaimmal, akikkel alapítottuk az egyesületet, mindannyiunknak van valamilyen zenei múltunk. Mivel az eszközök és a körülmények ezáltal adottak, arra gondoltunk, készítsünk hangos könyveket. Megkerestem ezzel a tervvel Miskolci Nemzeti Színházat, így kerültem kapcsolatba Lajos Andrással, aki azóta is tevékenyen segíti az ügyünket. 

Az ő hangján szólalt meg Moldova György Érik a vihar - Riport Miskolcról című műve is: 17 fejezetét, ami külön-külön, fogyasztható formában dolgozza fel Miskolc múltját. ezt a hangoskönyvet ITT érhetik el.

Emellett Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc és Gárdonyi Géza líráját is élvezhetjük Lajos András tolmácsolásában, aki – a fenti remekek mellett – egy csokor, már-már művészien rossz verset is hanggá transzformál az egyesület Youtube csatornáján, ahol Ómolnár Miklós magyar zenetörténeti munkáját is rögzítették.
A rock napszámosai című könyv olyan híres előadók tolmácsolásában elevenedik meg, mint Varga Miklós, Vikidál Gyula vagy Big Daddy Laca.

Ezeket ITT hallgathatják.

Az egyesület legújabb projektje nyomán cigány népmesék kapnak hangra. Ebben a munkában vett részt a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Szegedi Dezső színművész, mint felolvasó.

Dezső bácsi azt is megosztotta a rendhagyó irodalomóra résztvevőivel, hogy ő maga is ült a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola padjaiban – bár akkoriban még másképp hívták az intézményt, és az épület sem éppen a mostani arcát mutatta a diákok felé. A népmesék mellett tehát a régi idők emlékei is megelevenedtek Szegedi Dezső szavai nyomán.

A 71 éves színművész elszavalta lovári nyelven Petőfi Sándor Szeptember végén című elégiáját is, ami végtelenül dallamosan, vidáman csengett a teremben. Lajos András megszólaltatta Fekete István Vénül a nyár című novelláját, majd amolyan zárásképpen a gyerekek kérdéseire válaszolt a három előadó.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!