Ugrás a tartalomra

A szerencse forgandó

Szántó István
Utoljára módosítva
2024. június 22. szombat 09:25
Szántó István jegyzete.

Túl az ezredfordulón is két napilap jelent meg megyénkben. Helyi kiváltság, Miskolcnak 1969-től külön újságja volt, friss hírekkel teli, délben megjelenő, bulváros magazinja. Fiatalosabb volt, mint az akkori Észak-Magyarország. A Déli Hírlapot zömében távoli vidékekről jött kollégák szerkesztették. Ők voltak azok, akik rohamtempóban, egymást előzve váltak neves lokálpatriótákká.

A rendszerváltáskor a megyei lap osztrák, a miskolci napilap pedig részben önkormányzati s privát tulajdonba került. Innentől datálódik a két szerkesztőség cicaharca, nyilvánosan és a kulisszák mögött is. Mentségemre, nem másért háborúztunk, mint az olvasókért és a hirdetőkért.

Ennyi idő elteltével kifecseghetem, milyen innovatív ötletekkel birkóztunk a tehetősebb, saját nyomdával és terjesztőhálózattal rendelkező megyei lappal. A reggeli megjelenésre való átálláson túl, a valamikor szebb napokat is megélt Népszabadsággal kötöttünk egy kimondottan érdekházasságot. Ezzel a friggyel hipp-hopp, máris paritásba kerültünk idősebb testvérünkkel. Válaszlépésül bevezették az előfizetőik megajándékozását porszívókkal és kávéfőzőkkel. Erre mi kis televíziókkal és vékony aranyláncokkal kedveskedtünk a nagybetűs Olvasóknak.

A szomszédvár osztrák vezetője legalább száz embert utaztatott folyamatosan a miskolci villamoson, akiknek feltűnően, széttárt újsággal kellett ülniük. Ez a marketingfogás nekem is tetszett, hatásos volt, az álló utasok aktívan belekíváncsiskodtak a lapba. Erre találtuk ki, hogy mi meg olyan képekkel tapétázzuk ki a szerelvények külsejét, amelyeken a Délit böngésző hölgyek, urak látszanak. Sokba fájt ez nekünk.

Majd az Észak-Magyarország olyan hatalmas szerencsekerékkel rukkolt elő, amellyel az előfizetőik értékes nyereményekre tehettek szert. Erre jöttünk mi a boltonkénti sorsolással. A lapból kivágott szelvényeket el kellett vinni egy megadott üzletbe, ahol egy hét elteltével értékes dolgokat nyerhettek. Olvasóink közül többen csupán a szelvényért és a nagyobb győzelmi esélyért tízesével vették a lapot.

Az élesedő versenyben már amolyan nemtelen eszközök is bevetésre kerültek. Például néhányszor feljelentettek, s írattak rólam egy olyan könyvet, elég drágán, amelyben minden rossznak elhíreszteltek. A városban, egyetlen üzletben, az Antikváriumban árusították, mígnem a bíróság betiltotta, a rendőrség begyűjtette és zúzdába küldte. Büszkeségemre a rendszerváltás után ez volt az egyetlen mű, amelyet az igazságszolgáltatás minden hercehurca nélkül betiltatott. A szerzője – Isten nyugosztalja – nem sokkal később súlyos betegségben elhunyt. Halála előtt barátok nem lettünk, de békét kötöttünk, s eltekintettem minden jóvátételtől.

A konkurencia persze nem adta fel. Kiénekelte a szánkból a sajtot, a velünk közösködő Népszabadságot. Talán ezért sem ejtettem sós könnyeket, amikor eltűntek a sajtópalettáról. Ezután is még egyszer szerencsénk volt, megtaláltuk az ellenségünk ellenfelét, amelyet azonnal keblünkre öleltünk. Ez a német tulajdonú multi lapkiadó még jó három évig gyámolított minket.

Végül jó két évvel az ezredforduló után, a gazdasági és a politikai megfontolásokat követően, tárgyalóasztalhoz ültünk. Minden háborúnak ez a vége. Mintha mi sem történt volna, józan számítások után egy kényszerű, de nagyon tisztességes alkut kötöttünk. A lényege, egyetlen kollégánk sem maradt munka nélkül, mindenkinek helye lett a nagy kiadó védernyője alatt. Aki dolgozni akart, megtarthatta az íróasztalát. Igaz, elmaradt az általános elégedettség, de mint tudjuk, ilyen soha nem lesz a világban. Szóval így lett vége az Észak Dél elleni, mára már elfeledett sajtóháborúnak.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!