Ugrás a tartalomra

Úzvölgyi katonatemető – a miskolci közgyűlés minden támogatást megad a kormánynak

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. június 20. csütörtök 12:57
Állásfoglalás kiadására tett javaslatot Kriza Ákos polgármester a csütörtöki közgyűlésen az Úzvölgyében található magyar katonatemető meggyalázásával kapcsolatban. A grémium egyhangúlag támogatta az előterjesztést.

Az állásfoglalásban Miskolc közgyűlése kijelenti, hogy „értéknek tekinti a történelmi hagyományok ápolását, az elesett hősök tiszteletét, és elutasít minden olyan törekvést, kezdeményezést vagy megnyilvánulást, amely hős honvédeink emlékének és nyugalmának meggyalázásával, feszültséget szít emberek között”.

A közgyűlés ugyanakkor „elutasítja azt a törekvést, amely arra irányul, hogy az Úzvölgyében található magyar katonatemető etnikai összetételét megváltoztassa, megfosztva attól magyar katonáinkat, hogy legalább fejfájuk magyarul hirdesse hőstetteiket.

Az elfogadott javaslatban az áll, hogy a miskolci közgyűlés „minden támogatást megad Magyarország kormányának annak érdekében, hogy sikeresen tudjon fellépni az Úzvölgyében található magyar katonatemető további sorsának rendezése érdekében”.

Végül a közgyűlés azzal hatalmazta fel Miskolc polgármesterét, hogy a közgyűlés állásfoglalásáról tájékoztassa Magyarország kormányát.

Mint ismert, Kriza Ákos polgármester korábban kiadott közleményében kifejtette: a miskolci tízes honvédek 1917. március 8-án az Úzvölgyében hajtották végre legnagyobb haditettüket azzal, hogy elfoglalták a Magyaros-tetőt az ott magukat beásó orosz egységektől. Ezeknek a harcoknak a szomorú mementója az ottani katonatemető. Az 1940-es regisztráció szerint 138 miskolci hősi halottunk neve szerepelt a fejfákon. A temetőben kizárólag magyar katonák aludták örök álmukat.

„Nekünk, miskolciaknak, ezért fáj különösen a romániai embertelen sírgyalázás. Városi közösségünk fájdalmának enyhítése céljából úgy döntöttem, hogy a miskolci 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület számára, polgármesteri keretemből, 1 millió forintot ajánlok fel a károk helyreállítására, a temető gondozására” – tudatta a városvezető.

A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást.

További hírek

Olvasnivaló