A ZOOmánia vetélkedő legügyesebbjeit díjazták a Kossuthban
Ünnepélyes keretek között tartották meg az I. ZOOmánia vetélkedő díjátadását október 15-én, szerdán, a Kossuth Lajos Evangélikus Iskola Színpados termében. Az állatok világnapja előtt tisztelgő ZOOmánia vetélkedőt idén első alkalommal rendezte meg a Kossuth Lajos Evangélikus Iskola a Miskolci Állatkert közreműködésével, amiről weboldalunk is beszámolt. A kalandos versenyen 67 csapat, összesen 268 diák vett részt - tájékoztatta portálunkat közleményben az iskola.
A kategóriák első 3 helyezettjének sorrendje egészen a díjátadóig meglepetés volt, erre az ünnepség alkalmával derült fény. A kilenc megjelent csapat tagjait és felkészítő tanárait Jánosi Ferenc, a Miskolci Állatkert Igazgatója és Vígh Roland, az evangélikus iskola főigazgatója köszöntötte. Bikki Alexandra 12.C osztályos tanuló rövid verse, illetve Tomori Míra 12.A osztályos tanuló éneke után Molnárné Litványi Krisztina tanárnő osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel a vetélkedőhöz kapcsolódóan - számoltak be.
A dobogós helyezést elért csapatok jutalmazására három korcsoportban történt. A jutalmakat a versenyt támogató Creppy Palacsintaház, Tóth Könyvkereskedés, Mini Manó Játszóház, MIBOB Kft., BIOLCHIM Kft., Iskolaműhely Kft. és MILU Alapítvány - sorolták.
A rendező Kossuth Lajos Evangélikus Iskola és a Miskolci Állatkert ezúton is gratulál a résztvevő csapatoknak és felkészítő pedagógusainak - írták.
Díjazottak:
I. kategória:
1. Komlósi Pitonok (Komlóstetői Református Általános Iskola): Horváth Dominik, Kisiczki Péter, Mészáros Ábel, Sebestyén Ákos; felkészítő tanár: Kósa-Kiss Henrietta
2. Brekik (Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum): Farkas Bogáta, Kádas Csenge, Rusznyák Ádám, Szarka Brigitta; felkészítő tanár: Erdélyi Zsolt Gáborné
3. TapiZOO (Miskolci Kazinczy Ferenc Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Miskolctapolcai Tagiskolája): Csengő Bánk Tamás, Fehér Nimród, Mekler Hunor, Vaskó-Izsó Kornél; felkészítő tanár: Csorba Mónika
II. kategória:
1. Vad Capybarák (Kaffka Margit Általános és Alalapfokú Művészeti Tagiskola): Drapcsik Alíz, Jenei Jázmin, Kéri Szófia, Séra Zoé; felkészítő tanár: Deményi Orsolya
2. Okos Tamarinok (Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc): Bene Marcell Zsombor, Soós Dániel, Szegedy Máté, Tóth Balázs János; felkészítő tanár: Szűcs Zsuzsanna
3. LEÓ (Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum): Bóta Zorka, Lihi Léda, Orlóczki Ádám, Repei Flóra; felkészítő tanár: Molnár Csaba
III. kategória:
1. SertésHOG (Miskolci Herman Ottó Gimnázium): Cseri Laura, Dluhi Nelli Adél, Herperger Dóra, Zsiros Luca; felkészítő tanár: Petró Gábor
2. Abik (Miskolci Herman Ottó Gimnázium): Földvári Noel, Ledniczky Sára, Miskolczi Dóra, Oszlánczi Kornél; felkészítő tanár: Petró Gábor
3. Aranyhalak (Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum): Almási Kitti, Gál Patrícia, Gyenge Viktória Margit, Kása Patrik, felkészítő tanár: Molnárné Litványi Krisztina