Baleset
Két órán belül elfogták a rendőrök azt a sofőrt, aki autójával, Mályinkán a Lillafüredi utcában ittasan balesetet okozott, és elhajtott a helyszínről.
A vasúti átjáróban tilos jelzést mutatott a fényjelző készülék, ennek ellenére egy autó áthajtott a síneken, a vonat pedig elsodorta a kocsit.
Golop és Tállya között a vasúti átjáróban egy személyautó összeütközött a vonattal – közölte honlapján szombat reggel az Útinform.
Többen megsérültek, amikor hat jármű összeütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Székesfehérvár térségében csütörtökön reggel.
Munkahelyi baleset ért egy férfit egy miskolci középiskola építkezésén.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy sofőrrel szemben folytatott, aki a tilos jelzés ellenére áthajtott egy vasúti átjárón, megrongálva ezzel mindkét oldalon a sorompókat.
Két autó karambolozott péntek délelőtt a Csabai kapuban, forgalmi akadályt okoztak.
Kigyulladt egy időseket gondozó otthon egyik szobája Ózdon kedd reggel, egy idős férfi életét vesztette – tájékoztatta a katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.
Árokba hajtott egy diákokat szállító busz hétfő délben az M3-as autópályán Kálnál, hét ember megsérült.
Vonat gázolt halálra egy férfit Hajdúböszörményben vasárnap reggel - közölte a rendőrség.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!