Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki a 87 éves férfitől gyógyszerre pénzt kért, majd eltulajdonította pénztárcáját személyes irataival.
Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető.
Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség. A férfi élettársát egyik hozzátartozójuk lakásából nem engedte ki, órákig ütlegelte. A nő komoly dolgot vállalt, hogy szabaduljon.
A 60 éves felsőzsolcai férfi márkás szeszes italt akart lopni egy bulgárföldi üzletből.
Fagyasztóládák, éjjeliszekrények és melléképületek bútorai mind-mind különféle márkájú cigarettával voltak megtöltve egy lakásban.
Ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik Ausztriában lőfegyvert és lőszert tulajdonítottak el egy vadászházból.
Több mint 700 ezer forintot bukott egy nő, mert meg akarta védeni a befektetését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki a kirablását megakadályozni szándékozó időskorú nőt megöléssel fenyegette.
A buszvezető nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett a támadásban.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt rendelte el a letartóztatását egy férfinak a Miskolci Járásbíróság.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!