Miskolc
Egyéves a belvárosi rendezvényhelyszín, ami egyből utat talált a miskolciak szívéhez.
A beruházás TOP Plusz-os forrásból valósulhat meg négy ütemben 2029-ig.
Juniálisán köszönte meg a kórház a dolgozói munkáját, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak.
Közel harminc új buszvezetővel bővült az MVK csapata, ketten már munkába is álltak.
A fiatalkorú nő miután megszülte nem várt kislányát, papírt tömött a szájába és átdobta a szomszéd kertjébe.
Az októberben felálló közgyűlés nem csupán a várost vezető koalíció színezetében üt majd el a leköszönő testülettől.
Vadász Zsolt gyors lefolyású, súlyos betegségben hunyt el a miskolci társulat és a közönség is nagy becsben tartotta.
A Műszaki Föld- és Környezettudományi valamint az Anyag- és Vegyészmérnöki Karok azon hallgatóit ünnepelték, akik ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve vették át diplomájukat a bánya- és kohómérnöki fakultáson. Pénteken több mint száz hajdan volt hallgató vette át jubileumi diplomáját.
A legtöbb miskolci általános iskolában pénteken volt a ballagás, amikor a diákok a gondtalan gyermekkortól is búcsúztak.
Elkészült az OTP Bank Liga 2024-2025-ös menetrendje. Július utolsó hétvégéjén a paksiakat fogadja a Diósgyőr.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!