Tudomány
A szoptatás világhetét 1992-ben rendezték meg először, és azóta minden évben augusztus 1. és 7. között tartják több mint 120 országban, a szoptatás világnapja pedig mindig augusztus 1-jére esik. A szoptatás elsősorban az anyatejes táplálást szolgálja, de nem csupán azt, a csecsemőnek sokszor ad megnyugvást az édesanya közelsége.
Szenzációként járta be a sajtót, hogy a nyári kánikula idején karcos mínuszokat mértek tőlünk néhány kilométerre a Bükk-fennsíkon, ahol a Mohos-töbörben vasárnap hajnalban mínusz 3,7 Celsius fokot, szerdára virradóra pedig mínusz 5,9 fokot rögzítettek a műszerek.
Nálunk tartják hétvégén a XII. Bányász-Kohász-Erdész Szakmai Napok és Konferenciát.
Snoezelen Multi-Szenzoros Terápiás Szobát adományoztak a Gyermekrehabilitációs Osztálynak.
A 18. Európai Aprítási és Osztályozási Szimpózium megrendezésére a Miskolci Egyetem a környezettechnológiai kurzusaival és kutatásaival vívta ki a jogot, az újrahasznosítható nyersanyagok előkészítésével kapcsolatos szakemberképzés Magyarországon egyedül itt érhető el.
Több mint ötszáz egészségügyi szakember látogatott Miskolcra az ország minden részéből, hogy tudományos tanácskozáson vegyen részt.
Az oktatási együttműködési megállapodással gyakorlati képzési és karrierlehetőségek nyílnak meg a fiatal műszaki szakemberek előtt.
Új helyen, megújult laborokkal és eszközparkkal, a megszokott magas színvonalon működik tovább az Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet (AFKI) a Miskolci Egyetemen.
Hosszú távú munkát Magyarországon, de akár nemzetközi karriert is tudnak kínálni a műszaki értelmiségi fiataloknak.
A Múzeumok Éjszakáját június 22-én, jövő szombaton rendezik majd meg. Az idei tematika ötletét a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság szolgáltatja.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!