DVTK
Szigorította a szervezési és egészségügyi előírásokat a Magyar Labdarúgó Szövetség augusztus közepén. Ezzel kívánják segíteni, hogy az NB I-es keretek tagjai közül a lehető legkevesebben kapják el a koronavírust. De a szurkolókat is türelemre és az előírások betartására intik.
Két pontrúgásból kapott gólt a hazai csapat.
A Ferencvárosi TC kérésére elhalasztotta a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága az OTP Bank Liga 2. fordulójából az FTC - DVTK mérkőzést. A találkozónak egyelőre nincs új időpontja - írja honlapján a klub.
A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet vasárnap a labdarúgó bajnokság első fordulójában.
A FIBA tájékoztatása szerint a DVTK női kosárlabda csapatának selejtező párharcot kell vívnia a bajnokok ligája főtáblára kerülésért a török Izmit Belediyespor ellen.
A háromnapos összetartás lezárásaként a bajnoki rajt előtti utolsó félkészülési mérkőzését játszotta a DVTK Üllőn a szintén élvonalbeli Paks ellen. Gheorghe Grozav ismét betalált az ellenfél hálójába, amit az ellenfél egalizálni tudott. Jövő szombaton már tétmérkőzés következik Diósgyőrben a Mezőkövesd ellen.
Folytatódik az idén februárban megkötött kooperációs együttműködés a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika SC között, aminek keretében négy diósgyőri korosztályos válogatott labdarúgó (Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz) is pályára léphet az NB II.-ben, ha az adott hétvégén nem kap szerepet, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban.
José Luquét nem kell bemutatni a DVTK szurkolóinak, de talán Miskolcon is kevés olyan ember akad, aki ne hallott volna már róla. Az egykori diósgyőri csapatkapitány eddigi edzői pályafutásának legnagyobb sikerét érheti el a hétvégén – ennek apropóján kerestük meg a piros-fehér legendát. Interjú.
A rövid nyári szünet után újraindult a munka, megkezdte felkészülését a 2020–21-es szezonra a DVTK labdarúgócsapata. Csütörtök délután már az új játékosokkal kiegészült keretnek vezényelt edzést Feczkó Tamás. A szezonnyitó tájékoztatón elhangzott: a cél az, hogy kiegyensúlyozottabban teljesítsen, látható fejlődést produkáljon a csapat.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!