Ugrás a tartalomra

Az informatika jövője miskolci iskolapadokban szökken szárba

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. május 16. csütörtök 15:31
A Földes Ferenc Gimnázium négyfős diákcsapata nyerte el az aranyérmet a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián.
foldes

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium négyfős diákcsapata nyerte el az aranyérmet a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián (IIOT), amelyet Szíriában rendeztek meg - közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság csütörtökön az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint május 11-én rendezték meg Szíriában az idei IIOT világversenyt, amelyen a hazai kvalifikációs Kódkupáról két továbbjutó csapat vett részt: a Földes Ferenc Gimnázium "42" elnevezésű csapata (Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András), valamint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Dzsanos Buliáj" névre hallgató csapata (Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence és Szin Attila).

Mint írták, a világversenyen tíz csapat vett részt. A feladatokat egy nemzetközi bizottság állította össze, amely idén szírai, román, olasz és magyar delegáltakból állt. A verseny előkészületeihez jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott kilenc feladat kétharmadát magyarok állították össze.

Tekintettel Szíria biztonsági és geopolitikai helyzetére, a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésben egy közös magyarországi helyszínről

- írták a közleményben.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az IIOT a Neumann Társaság által gondozott versenyek között az egyetlen, amelynek során a versenyzők nem egyénileg, hanem csapatban együttműködve oldják meg a feladatokat, ezért a tudáson kívül olyan "soft skillekre" is szükség van, amelyek a kooperációban segítenek.

- Ez a nemzetközi szinten elért eredmény egyértelműen bizonyítja az informatikai tehetséggondozás jelentőségét, és azt, hogy érdemes és fontos lehetőséget biztosítani a diákoknak a fejlődésre - idézték a közleményben Nikházy Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozóját.

További hírek

Olvasnivaló