Ugrás a tartalomra

Diákszínjátszók találkoztak a Játékszínben

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2019. március 12. kedd 09:41
Az idén harminc éves Országos Diákszínjátszó Egyesület szombaton, a Miskolci Nemzeti Színházban rendezte meg az Észak-Magyarországi Regionális Találkozóját. A Játékszínben a régió öt diákszínjátszó csoportja mutatta be produkcióját.
A Miskolc Televízió riportja.

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület idén tavasszal is meghirdette a magyarországi és határon túli magyar nyelvű diákszínjátszó csoportok felmenő rendszerű találkozóit. A fesztivál a hagyományoknak megfelelően kétlépcsős formában valósul meg, az első lépcsőt a regionális találkozók képezik. A találkozók elsődleges célja egymás produkcióinak megtekintése, a zsűrivel és a többi csoporttal történő szakmai beszélgetés, egyeztetés. A regionális találkozókon jól szereplő előadások később lehetőséget kapnak arra, hogy megmutatkozzanak az Országos Diákszínházi Fesztiválon, illetve az Országos Diákszínjátszó Találkozón.

Az Észak-Magyarországi Regionális Találkozót szombaton, a Miskolci Nemzeti Színházban rendezték meg, ahol a Játékszínben a régió öt diákszínjátszó csoportja mutatta be produkcióját. Színpadra lépett a Főnix, a Földes és a Lévay Diákszínpad, bemutatkoztak a Zrínyi Ilona Gimnázium tizenegyedikes diákszínjátszói, a KOMISZAK fiataljai pedig két darabot is előadtak.

Mint Kertész Ádám, a találkozó szervezője fogalmazott, több szempontból is különleges ez az esemény. Egyrészt 2019-ben Miskolc nyitja a regionális találkozók sorát, másrészt idén harminc éves az Országos Diákszínjátszó Egyesület.

- Az ország egyik legrégebbi egyesületének életében ez egy olyan évforduló, amit mindenképpen meg kell ünnepelnünk. A jubileumi évben Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vállalta a fővédnökséget az Országos Diákszínjátszó Egyesület mellett. Több mint 1300 diák mutatkozik be a hét regionális találkozón és a két országos fesztiválon. Ezekből az előadásokból pedig külön fesztiválként négy előadás helyet kap ősszel a Nemzeti Színházban Budapesten egy külön gála keretében – ismertette a programot Kertész Ádám. Kitért arra is, hogy az Észak-Magyarországi Regionális Találkozó minden évben kiváló hangulatban telik, a résztvevő fiatalok nagyon lelkesek. Fontos, hogy a diákok profi színházi körülmények között tudják bemutatni előadásaikat, hála a Miskolci Nemzeti Színház együttműködésének.

Diákszínjátszók találkozója a Játékszínben. Mocsári László képgalériája.

Zuti Krisztián drámatanár, a rendezvény egyik zsűritagja érdeklődésünkre elmondta, az Országos Diákszínjátszó Egyesület találkozóin fellépő diákok évről évre ott vannak a Színművészeti Egyetem felvételijén, az osztályokba is túlnyomórészt olyan gyerekek kerülnek be, akik középiskolás korukban elindultak egy-egy ilyen diákszínjátszó találkozón. Zsűritagként elsősorban arra figyel, hogy a diákoknak mit jelent az, hogy színpadon vannak.

- Azt gondolom, hogy a diákszínjátszás nagy mértékben arról szól, hogy a diák hogyan találja meg önmagát, a személyiségét, a játékkedvét, energiáját abban a feladatban, amit kap. A színházi szempontok ezek után jönnek – hangsúlyozta Zuti Krisztián. Hozzátette, annak is nagyon örül, ha egy-egy kreatív színházi megoldás, ötlet felemeli az előadást, nem pedig valamilyen teherként van a játszók vállán. - Mindig azt tapasztalom, hogy akik színpadra lépnek, azok igyekeznek színházat is hozni, és mindezt olyan energiával próbálják megtenni, amiből árad a játék öröme. A színház szeretete, a színház játékának a bűvölete áthatja az előadásokat – zárta gondolatait a drámapedagógus.

További hírek

Programok

-
MAB Székház
-
Diósgyőri Gimnázium
-
Művészetek Háza
-
Művészetek Háza
-
Ady Endre Művelődési Ház