Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. június 26. hétfő 16:31
Egy percben a város legfontosabb híreivel.

Új utakon

Több mint 2 kilométer útszakaszt újítanak fel Miskolctapolcán. A beruházás európai uniós forrásból valósul meg és év végéig elkészül. A másfél milliárdos keretből a 2,5 kilométeres Miskolctapolcai út, és annak folytatásaként az Iglói utca újul meg. Továbbá egy 1,3 kilométeres vadonatúj összekötő szakasz is létesül Miskolctapolca és Görömböly között.

Kábítószer-ellenes világnap

A drogfogyasztás veszélyeire figyelmeztet a rendőrség – ma van a kábítószer-ellenes világnap. A prevenciós szakemberek egész évben igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ennek ellenére a probléma visszaszorítása továbbra is nagy kihívást jelent. Az elmúlt évben Miskolcon több mint 90 kábítószerrel kapcsolatos eljárás indult. 

Kosárfesztivál

Családi és iskolai csapatok, baráti társaságok, összességében több százan vettek részt a BAZ Megyei 3 x 3-as Kosárlabda fesztiválon. A jótékony célú belvárosi rendezvény ezúttal is komoly sikert aratott, 5 pályán pattogott a labda a Tudomány és Technika Háza és a népkerti sportcsarnok előtt kialakított területen. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!