Ugrás a tartalomra

Egyéjszakás kaland a múzeumban - megrendezték a Régészet éjszakáját

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 25. szombat 09:47
Borzongató és tabudöntögető programmal várták idén a Herman Ottó Múzeum látogatóit, a Régészet Napja alkalmából. Az országos rendezvénysorozat ezúttal a Régészet „sötét” oldalának témái köré rendeződött.

„Egyéjszakás kaland” során az érdeklődők régészek segítségével ismerkedhetnek meg múltunk sötét titkaival, pajzán történeteivel, véres mindennapjaival. 

2015-ben Szikszó mellett, a Turultól nem messze szerettek volna lefektetni optikai kábeleket, miközben ásáskor leletekre bukkantak a szakemberek. Nem is akármire találtak rá: egy tömegsírra. A döbbent régészek eleinte azt gondolták, a II. világháború mészárlásából származtak a csontok, aztán ólommuskéta golyót találtak, ami a török korra utalt, majd ráleltek a Bethlen Gábor-pénzekre, ami miatt végül az 1600-as évekre datálták a sír korát. Kiderült, hogy a hatodik szikszói csatának a tömegsírját tárták fel. Az írásokból pontosan kiolvasható, hogy egy kuruc-labanc ütközetben egyetlen főt elveszítve győztek a kurucok. A kiállításon bemutatott fegyverek soha nem voltak a föld alatt, ezek a történeti gyűjteményből valók, a régészek azonban most először kézbe is adták azokat.

Szörényi Gábor András régészeti igazgatóhelyettes elmondta, már régóta készültek a különleges éjszakára. – Szerettünk volna megmutatni hivatásunk érdekességeit. Ilyen témában még nem láthatták az emberek a régészeti kutatásokat, pedig a leletek között számos, nemiséggel foglalkozó anyag is előkerül a földből, illetve a legdurvább részletekre is fény derül egy-egy csata feltárása kapcsán. Ezt a két tabut döntögettük le ma éjjel – összegzett Szörényi Gábor András.

Az egyik helyiségben egy régészeti "peep-show"-ban találhatták magukat a látogatók, míg egy másik szobában pokoli történetet hallgathattak. Tóth Zsuzsanna izgalmasnak nevezte már a címadást is, ezért engedett kíváncsiságának. – Olyan terület nyílik meg előttünk, mintha a kulisszák mögé látnánk. Igazán rendhagyó ez a program, főleg a témaválasztás miatt. 

 

További hírek

Olvasnivaló