„A fogyatékos emberek képesek értéket teremteni"
A Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely különleges eseménnyel készült a világnap alkalmából. A program és a nap célja volt, hogy felhívja a figyelmet a miskolci és térségi fogyatékkal élő emberek problémáira, valamint az, hogy bemutassa értékteremtő tevékenységüket, és az őket segítő szervezetek áldozatos munkáját.
Délelőtt mézes programra invitálták a miskolciakat. A mézes, fűszeres tésztát már készen hozták a Szimbiózis Alapítvány tagjai: a Baráthegyi Majorságban készítették azt előre, fogyatékossággal élő emberek bevonásával, hogy a helyszínen már csak nyújtani, formázni és kisütni kelljen. Vasas Eszter, a Szimbiózis Alapítvány turisztikai programkoordinátora kifejtette, általános iskolás osztályokat, kisdiákokat és a városháza összes dolgozóját várták az aulába, hogy mézeskalácsozzanak velük.
„Célunk, hogy bemutassuk, a fogyatékossággal élő emberek képesek értéket teremteni. A mai foglalkozás alkalmával pedig az ő segítségükkel és koordinálásukkal készülnek a sütemények" – fogalmazott.
Délután, a városháza Dísztermében mutatkozott be a Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely. A Magyarországon egyedülálló helyi szakmai együttműködési hálózat több mint 15 évre tekint vissza, tagjai elkötelezettek a Miskolc és a környékbeli fogyatékkal élő emberek életminőségének javításában.
„Miskolcon körülbelül 10 ezer fogyatékos ember él, ami – ha a családtagokat figyelembe vesszük – 40 ezer ember közvetlen problémáját jelenti. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk a családokra” – emelte ki Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke, a Miskolci Fogyatékos és Szakmai Műhely delegáltja.
Mint mondta, fontos, hogy beszéljünk arról, mi történik, ha Miskolcon egy családban fogyatékos gyerek születik, és a szülőkkel történik valami: van-e olyan szociális háló, ami segíthet neki? – Jó hír, hogy Miskolcon van egy nagyon erős bázisú közösség: ez a 16 szervezet mutatkozik most be, akik különböző szolgáltatásokkal segítik a fogyatékos emberek mindennapjait – hangsúlyozta.
A bemutatkozó program végén egy szakmai politikai javaslatot (policy paper) adtak át a városháza képviselőinek, melyben azon kívül, hogy együttműködési szándékukat fejezték ki a városháza vezetése felé, felhívták a döntéshozók figyelmét a miskolci fogyatékos emberek problémáira.
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.