Ima-alkalmazást indított el Ferenc pápa
Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő egy klikkeléssel megnyitotta a nevére szóló oldalt.
A pápa így mutatta be a Click To Pray (klikkelés imádkozáshoz) hat nyelvű honlapot, amely letölthető okostelefonra. Ferenc pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, és az alkalmazást használók is imatémát javasolhatnak egyenesen az egyházfő profilján.
Fotó: vaticannews.va
Ferenc pápa elsősorban a fiatalokat buzdította csatlakozásra, emlékeztetve, hogy a Vatikán a héten közli a tömegtájékoztatás világnapjára szánt pápai üzenetet, amelynek idén a közösségi kommunikáció és az emberi közösség kapcsolata lesz a központi témája.
„Az internet és a közösségi média korunk forrásai, lehetőséget adnak a többiekkel való együttlétre, értékek és tervek megosztására, közösséghez való tartozásra”– mondta a pápa. Hozzátette: a hálózat az imában is segítheti a közösségeket, hogy az együttlétet ima is kísérje.
Hangsúlyozta, ez a célja a Panamában január 22 és 27. között esedékes Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyre az egyházfő is elutazik.