Ugrás a tartalomra

Járműipari üzleti találkozót rendeztek Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. április 04. csütörtök 15:23
Üzleti találkozót szervezett Miskolcra a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége és a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökre a polgármesteri hivatalba. A régiót közel félszáz járműipari vállalat képviselte. Ez volt az év első ilyen vidéki találkozója.

A rendezvényre olyan vállalatok kaptak meghívást – főként a gépipar és a járműipar területéről –, amelyek bővíteni kívánják helyi beszállítói körüket, együttműködő partnereket keresnek és tájékozódni szeretnének az aktuális és helyi beszállítói kapacitásokról.

Fotó: Mocsári László

Beszerzői oldalon mások mellett jelen voltak a Spinto Hungária Kft. képviselői is. Papp Ferencné beszerzési és logisztikai vezető érdeklődésünkre elmondta, a mostani az első B2B találkozójuk, és azt várták tőle előzetesen, hogy „sok jó kapcsolatot, sok jó beszállítót, és akár vevőt” is találnak maguknak. – Reményeink szerint sikeres találkozó lesz a mai – tette hozzá.

A B2B (Business-to-business) kommunikáció olyan információközlés és kapcsolattartás, amelyet a hirdető nem fogyasztóival, hanem üzletfeleivel folytat. Sokkal inkább jellemző itt a többirányúság (a visszacsatolás, a párbeszéd), mint a fogyasztóknak szóló marketingkommunikációs üzenetek esetében. A B2B kommunikáció eszköztárában is más, mivel jellegéhez, tartalmához és stílusához általában hatékonyabban illeszthetők az olyan direkt csatornák, mint például a személyes találkozás, a tárgyalás-előkészítés.

Fieszl Zsuzsa, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének ügyvezető főtitkára ismertette, évek óta szerveznek B2B üzleti találkozókat a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, elsősorban Budapesten, de tavaly úgy gondolták, hogy vidékre is el kell vinni ezeket a programokat. Elsősorban azokba a városokba, ahol sok járműipari beszállító, vállalat tevékenykedik. – Miskolc idén az első ilyen település. Azért esett rá a választásunk, mert itt vannak olyan tagvállalatai mind a szövetségünknek, mind az iparkamarának, akik tökéletes partnerek lehetnek az első találkozó lebonyolításánál – mutatott rá, hozzátéve: több mint kétszáz egyéni tárgyalást bonyolítottak le a résztvevők.

– A partnerkapcsolatok építésénél szeretnénk a cégek vezetőivel arról beszélgetni, hogy Miskolc hogyan támogatja a vállalkozások fejlesztését és hogyan ösztönzi a befektetéseket. Jó példákat akarunk mutatni és kapni is – ezt már a város alpolgármestere mondta. Pfliegler Péter kifejtette: 2010-ben világos volt a városvezetés előtt, hogy a tönkrement nehézipar miatt sok feladat vár rájuk a miskolci gazdaság fejlesztésében, és sok dolgot meg kell változtatni. Hozzátette, az első nagybefektetők – a Bosch vagy a Shinwa – után aztán egyre-másra érkeztek az újabb cégek: a Starters E-Components Generators Automotive Hungary, a Ten Pao, a Spinto vagy éppen a GS Yuasa.

Kiemelte: az oktatási-szakképzési rendszer, benne a Miskolci Egyetemmel jelentős szerepet játszik abban, hogy a befektetők a borsodi megyeszékhelyet választják. – A mi feladatunk az, hogy olyan vállalkozásokat hívjunk ide, amelyek nagy hozzáadott értékkel bírnak, innovatív technológiákat hoznak ide – hangoztatta Pfliegler Péter. – Mi igyekszünk vállalkozásbarát befektetői környezetet kínálni a cégek számára, de kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy akár a kulturális és közéletben is vonzó legyen Miskolc.

A program részeként az érdeklődők délután meglátogatták a Miskolci Egyetem kutatásfejlesztési részlegeit, ahol bepillantást kaphattak a felsőoktatási intézmény által kínált innovatív technológiák használatának feltételeibe; majd a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyáregységeit tekintették meg. A napot egy könnyed hangulatú networkinggel és borkóstolóval egybekötött vacsora zárta, ahol a miskolci borok voltak elsősorban terítéken.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!