Ugrás a tartalomra

Két győzelmet várnak a női kosárlabda-válogatottól a DVTK Arénában 

Bódogh Dávid / MTI
Utoljára módosítva
2023. február 06. hétfő 13:56
A magyar női kosárlabda-válogatott utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjéhez érkezett. Nemzeti csapatunk február 9-én és 12-én egyaránt Miskolcon, a DVTK Arénában vívja meg az Izland, illetve Románia elleni mérkőzéseket.
Fotó: Horváth Csongor

A péntek óta együtt készülő nemzeti csapat csütörtökön Izlandot, vasárnap pedig Romániát fogadja a DVTK Arénában. A magyarok négy meccs után két-két győzelemmel és vereséggel állnak a C csoportban, és sikeres hajrával jó esélyük van arra, hogy csoportmásodikként kijussanak a kontinenstornára. Az éllovas spanyolok már biztos Eb-résztvevők.

Az Európa-bajnoki részvételről döntő selejtezőkről és a csapat céljairól tartott sajtótájékoztatón a Magyar Kosarlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnöke kiemelte: ez egy fiatal válogatott, amely az elmúlt 9-10 év tudatos építkezésének köszönhetően mára beérett.

– Négy európai szinten pallérozódó magyar klub van, soraikban sok magyar játékossal. A célunk az olimpiai részvételt lehetővé tevő selejtezős szereplés. Az MKOSZ mindent megtesz azért, hogy az utánpótlás magas szinten működjön, 20-22 ezer igazolt játékossal indultunk, most közel 100 ezernél járunk, a fejlődés egyértelmű. Remélem, a tavaszi küldöttgyűlésen újra bizalmat szavaznak nekem a küldöttek, és folytathatjuk a megkezdett munkát – fejtette ki Szalay Ferenc.

A júniusi, szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-ről a nemzetközi szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot és Fehéroroszországot, így az F és az I csoportból már csak a csoportelsők kerülnek az Eb-re, a csoportmásodikok biztosan nem. A maradék nyolc csoport másodikjai közül a legjobb négy csatlakozik majd a tíz csoportgyőzteshez és a két rendezőhöz - amennyiben egyik rendező ország sem kvalifikálja magát a selejtezőből. Ha megteszi, akkor ez további csoportmásodikok kijutását jelentené.

Pukler Gábor, a válogatott csapatvezetője úgy fogalmazott, habár rendkívül fiatal csapatról van szó, ugyanakkor nagyon régóta együtt játszanak. Hozzátette: túlnyomó részükkel ő maga is dolgozott már együtt az U20-as utánpótlás során. 

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint az Izland elleni meccsen a minél nagyobb arányú győzelem az elsődleges cél a magyar női kosárlabda-válogatott számára, amely a héten két miskolci mérkőzéssel zárja le az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Határ Bernadett és Lelik Réka játékára nem számíthatok, de előbbi novemberben sem játszott, bízom benne, hogy akik itt vannak, a legjobbjukat fogják nyújtani. Izlandot minél nagyobb pontkülönbséggel kell vernünk, majd követni a többi eredményt, és ha minden jól megy, a második mérkőzést elegendő „csak” megnyernünk –állapította meg.

A Kiss Angelika és Aho Nina mellett szereplő harmadik DVTK-játékos nagyon várja a selejtezőket. Kányási Veronika szerint habár remek hangulatot tudnak itt teremteni a szurkolók, biztos abban, hogy az ország más pontjairól is érkeznek majd drukkolni nekik.

– Mindenkinek egy célja lesz, motivációban nincs hiány – hangzott el tőle.

A válogatott bő kerete: Aho Nina (DVTK-Hun-Therm), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Horváth Bernadett (Ludovika Csata), Kányási Veronika (DVTK-Hun-Therm), Kiss Angelika (DVTK-Hun-Therm), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Mérész Beatrix (Basket Team Crema, Olaszország), Miklós Melinda (Atomerőmű KSC Szekszárd), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Tóth Franka (E.ON ELTE BEAC), Török Ágnes (SERCO UNI Győr), Varga Alíz (Sopron Basket), Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC).

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!