Graham Bell talán legvadabb víziójában sem gondolta volna, hogy valami olyat állít az emberiség szolgálatába, aminek szociológiai hatása a társadalomra erősen megkérdőjelezhető lesz. De hogyan is alakult így? Kezdetnek egy kis történlem: szabadalmi kérelmét 1876. február 14-én adta be, és március 7-én jegyezték be. Telefonját Philadelphiában, centenáriumi kiállításon mutatta be, 1877. július 9-én pedig megalakult a Bell Telefontársaság. 

"Mr Watson, kérem jöjjön ide! Látni akarom."

A híres mondat 1876. március 10-én hangzott el. Asszisztense Thomas A. Watson mérnök tisztán hallotta, mikor egy folyékony jelközvetítő segítségével beszédet intézett a készülékébe Bell. Ez volt az első telefonbeszélgetés. A telefon felfedezéséért 1880-ban a francia kormány az 50 000 frankkal járó Volta-díjjal tüntette ki. A pénzből Washingtonban laboratóriumot alapított, ahol munkatársaival Edison fonográfjának fejlesztésén, 1897-től a fénytelefon kifejlesztésén dolgoztak. Annak ellenére, hogy nevét csupán a telefonhoz köti a köztudat Bell egyénként sok egyéb dolgot is feltalált. Például egy búzatisztítót, légkondicionáló berendezést, de ő az egyik alapítója a Science magazinnak és a National Geographic is miatta lett tartalmasabb kiadvány.

A telefon pályafutása aztán szép lassan, felfelé ívelt. Ellepték az utcát a telefonfülkét, a telefonos kisasszonyok bőszen kapcsolgatták a hívásokat. Aztán lassan megjelentek a vezetékes telefonok a háztartásokban, fel tudtuk hívni az ország másik felén élő rokonokat, ügyeket intéztünk. Kétségtelenül hasznosnak bizonyult. És jött a mobil változat: a készülék 1983-ban vált elérhetővé az amerikai piacon, ára pedig nem kevesebb mint 3995 dollár volt, ami mai árfolyamon számítva mintegy 1,1 millió forintos értéket képviselt. Előbb utóbb persze minden technika olcsóbb lesz így 2000-ben már nem volt fehér holló a mobiltelefon. 

Néhány tényező együttes hatására aztán jöttek az okostelefonok. Az internet forradalmával pedig a közösségi média, lehetetlen volt, hogy a kettő ne találkozzon és ne szeressen egymásba. Most 2019 van, és véglegesen és visszavonhatatlanul összetartoznak. A telefon funkciója pedig olyan széles skálán mozog, hogy szinte lehetetlennek érezzük mellőzni az életünkből.

Ó, boldog tudatlanság. 

Míg pár évvel ezelőtt egy zátonyra futott kapcsolat másik felét csak a piacon vagy a buszmegállóban láthattuk viszont néhanapján,  addig ma elég beírni valamelyik keresőbe a delikvens nevét. Teljes pompájában csodálhatjuk amint pizzát süt, vagy éppen nyaral valakivel. Mi pedig megnézzük (ha letagadjuk, ha nem). Kicsit nehezebben megy tőle az elengedés, ugyanis ebben az esetben nem csak az idő de az insta filterek is megszépítik az emlékeket. 

Hahó! Itt vagyok vegyetek észre!

Az ember társas lény, alapvető tulajdonsága tehát, hogy közösségben él, onnan információt gyűjt és információt ad át. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyire valódiak ezek a kapcsolatok és élmények, továbbá mennyire rombolják valós kapcsolatainkat. A hihetetlen mennyiségű információ befolyásolja személyiségünket, világképünket, és olyan elvárásokat generál aminek bizony meg akarunk felelni. Mobiltelefonjainkon keresztül olyan ingerek érnek minket, ami a valódi, természetes világban talán nem is létezik. Eltúlzott esztétikát látunk: filterezett hóvirágot, tökéletes sminket, élénkebb színeket, kerekebb dombokat. Hibátlan látszat. A valódi érdekes még? Hiperfelbontásban nézhetünk szörföző pingvineket vagy Kim Kardashian híres hátsó felét. Kinek nincs erre szüksége? Mikor telt el utoljára úgy nap, hogy nem nyúltunk a telefonunkhoz?

Mint bármi a világon ez a jelenség is képes függőséget okozni, ezen segíthet a digitális-detox. Munkaidőn kívül, otthon, hétvégén kapcsoljuk ki az értesítéseket. Néha kapcsoljuk ki az internetet és havonta iktassunk be digitális világ mentes napokat. Nyugalom, semmiről nem fogunk lemaradni, hiszen telefonál majd aki látni akar.