Miskolc után Los Angelest is meghódította az Anora és Sean Baker
Helyi idő szerint vasárnap este rendezték Los Angelesben a 97. Oscar-gálát, amelynek legnagyobb győztese az Anora lett. A New York-i szexmunkásról szóló film – amely tavaly az Arany Pálmát is elhozta Cannes-ból – hat jelöléséből ötöt díjra váltott. Az Anora kapta a legjobb film Oscarján túl a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb rendezés, legjobb női főszereplő és a legjobb vágás díját.
Külön büszkeség a miskolciak számára, hogy az immár többszörös Oscar-díjas alkotást nálunk, a CineFesten is bemutatták tavaly.
Sean Baker most négy Oscart is átvehetett, hiszen íróként, rendezőként, vágóként és producerként is elismerték a munkáját.
A fantasztikus sikerekről természetesen a CineFest szervezői sem feledkeztek meg.
"Sean Baker nyerte az Oscart! Pontosabban az író-rendező-vágó-producer Sean 4 Oscart! Szenzációs! A Magyarországon a CineFesten bemutatott Anora pedig összesen ötöt! Gratulálunk Sean! Tudjátok, mert a legjobb filmeket hozzuk el Nektek!" - írták a közösségi médiában.
A Sean Bakerrel készült korábbi interjúnkat IDE kattintva olvashatja.