Ugrás a tartalomra

Szeretik Miskolcot a finn játékosok

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2021. augusztus 10. kedd 13:53
A finn élvonalból szerződtetett hátvédet a DVTK Jegesmedvék - adta hírül a dvtk.eu. A 30 esztendős Ville Hyvärinen korábban a finn U18-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett, az utóbbi években Európa egyik legerősebb bajnokságában jégkorongozott, most pedig 258 Liiga mérkőzés tapasztalatával érkezett Miskolcra.

Ville Hyvärinen a KalPa utánpótlás csapataiban nőtt fel, eközben pedig szerepet kapott a finn utánpótlás válogatottakban is. A 2008/2009-es idényben részt vett a finn nemzeti csapattal az U18-as világbajnokságon, ahol bronzérmet nyert. Ugyanebben az évben bemutatkozhatott a KalPa élvonalbeli csapatában is. A 2010-es esztendőben a másodosztályba, a Mestisbe igazolt, hogy beleszokjon a felnőtt jégkorongba. Öt évadot követően sikerült feljebb lépnie és az élvonalbeli Lukko játékosa lett, majd a következő szezon kezdetekor ligán belül váltott csapatot és a Jukurithoz igazolt. Itt a csapat meghatározó játékosává nőtte ki magát és 224 Liiga mérkőzésen segítette a klubját, a legutóbbi három évben az "A" betűt viselve a mezén. A 30 esztendős hátvéd az elmúlt hétvégén érkezett meg Miskolcra és hétfőn már részt is vett a Tokaji Viktor által vezetett edzésen, pénteken pedig be is mutatkozhat a csapatban a Győri ETO HC elleni felkészülési mérkőzésen.

- Azért választottam a DVTK Jegesmedvéket, mert a tárgyalások során végig éreztem, hogy nagyon szeretnének a csapatukban tudni. Mielőtt aláírtam a szerződésem beszéltem néhány finn játékossal, akik játszottak korábban Miskolcon. Ők is azt mondták nekem, hogy jó helyre fogok érkezni, ahol jó emberek fognak körülvenni és a várost is szeretni fogom. Az elmúlt 11 esztendőben Finnországban játszottam, ez lesz az első olyan év, amikor nem szülőhazámban jégkorongozom. Természetesen nagyon izgatottan várom az előttem álló új időszakot egy új országban. Azt megígérhetem, hogy minden nap nagy odaadással fogok küzdeni a csapatért és bármit hajlandó leszek megtenni a csapat sikerességéért. Tudom, hogy a keretünkben több fiatal is szerepet fog kapni, nekik példát szeretnék mutatni és segíteni fogom őket, hogy profi játékosokká váljanak. A szurkolóknak pedig azt üzenném, hogy érdemes lesz a meccseinket látogatni, mert reményeim szerint egy olyan csapatunk lesz, akik a szurkolókat büszkévé teszik - mondta Ville Hyvärinen.

További részletek a klub hivatalos oldalán.

További hírek

Olvasnivaló