Ugrás a tartalomra

Újabb sikerével a kilencedik helyen zárt a szezon legfiatalabb összeállítású MEAFC-a!

meafc.hu
Utoljára módosítva
2019. május 22. szerda 12:55
A Miskolci Egyetem Körcsarnokában megrendezett férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportos találkozóján a Budafok ellen. A budafoki mérkőzéshez képest Brugóssal egészült ki a négy főből álló rutinosabb miskolci egység, így ezúttal „csupán” hét(!) fiatallal vonult fel a MEAFC-Miskolc. Érdekesség, hogy az U-18-as csapat magja – Orliczki Mátyás, Takács Zsolt, Gadus Fábián, Marton Domonkos, Pap Arion – is helyet kapott a keretben, mely így együtt harcolta ki a a bajnokság kilencedik helyét.

Orliczki Bence és Béres harcos játékával indult a kilencedik hely sorsáról döntő találkozó, ám mindketten hamar begyűjtötték a második szabálytalanságukat. A mérkőzés részletei itt olvashatók.

MEAFC-Miskolc – Budafok 80-77 (16-17, 28-11, 15-28, 21-21)

Drahos Gábor:  - Gratulálok a fiúknak, jól küzdöttek, így egy motivált Budafokot sikerült kettős győzelemmel legyőzni a kilencedik helyért. Úgy gondolom, hogy épphogy nyertünk, épphogy megszereztük a kilencedik helyet, de rengeteget tettünk érte az egész szezonban. Most ha az egész évünket és a bajnokságot nézzük, talán még azt is lehet mondani, hogy reális ez a helyezés. Fiatalok, lelkesek, fejlődőképesek voltunk. Az a terv, hogy ezt folytassuk a következő szezonban. Köszönjük szurkolóinknak az egész éves támogatást!

Károly Máté: - Gratulálok a Miskolcnak a győzelemhez. Alapvetően az egész mérkőzésen vezettek, nekünk nagyon hullámzó volt a játékunk, többször engedélyeztünk sok pontos előnyt az ellenfélnek és sajnos elfáradtunk abban, hogy ezt ledolgozzuk, de büszke vagyok a csapatomra a második félidei teljesítményünk miatt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!