Baleset
Elengedte a horvát rendőrség annak a BMW-nek a sofőrjét, aki két napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton, a zágrábi rendőrségtől kapott információkra hivatkozva.
Súlyos baleset miatt van több kilométeres torlódás az M0-son - közölte az Útinform honlapján szombat reggel.
Négy autó ütközött össze pénteken délelőtt a megyei központi kórház előtt. Elsődleges információink szerint legalább hárman sérültek meg a balesetben. Óriási a torlódás az érintett szakaszon, a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel vezessenek.
A baleset Kistokaj magasságában, az M3-as sztráda felé vezető oldalon történt, a 20-as kilométernél csütörtök délelőtt.
Egy szolgálaton kívüli rendőri vezető figyelmét felkeltette Miskolcon az a sofőr, aki bizonytalan úttartású autójával többször is áttért a szemközti sávba.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 6 óra 28 perckor, a 1401-es számú úton Győrújfalu belterületén. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy autó fának csapódott.
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalát a Heves megyei Atkár közelében csütörtök este - közölte a rendőrség.
Meghalt a Ludas közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán csütörtök délelőtt történt mikrobuszbaleset egyik sérültje - tájékoztatott a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Tizenketten megsérültek csütörtökön a 21-es főúton Tar közelében, ahol összeütközött egy kisbusz és egy személyautó, az útszakaszt teljesen lezárták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Két személygépkocsi ütközött össze kedden 11 óra 26 perckor a József Attila úton – tudtuk meg a Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A belső sáv le van zárva, torlódásra lehet számítani az érintett útszakaszon.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!