Bulvár
Pénteken este tartotta Vállalkozói Jótékonysági Estjét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Első Miskolci Lions Klub, „Mert rajongok én Tháliáért” címmel.
Munkámból kifolyólag sok érdekes helyre eljutok, nem ritkán olyan előadásokra is, ahová bizonyára nem mennék vagy mehetnék el, mert nem nyilvánosak. A minap is így vettem részt egy érdekfeszítő képzésen. Egyetemistáknak szánták, kreditet is kaphatott, aki részt vett rajta. Kreditet én nem kaptam, de gondolkodni valót annál inkább.
A Palóczy utcai zsinagógáról Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című könyvében találtunk adatokat.
Az idén télen már 26. alkalommal vághattak neki a túrázók az országosan is az egyik legjelentősebb, a két megyeszékhelyt – Miskolcot és Egert – a Bükk-hegységen keresztül összekötő teljesítménytúrának, a TORTÚRA 65-nek.
Szeszélyesre fordult az időjárás felettünk, a pénteki tavasz után ma viharos szél fújja el a meleget.
Sőt, a világ nagyobb része, ahol megemlékeznek a munkásmozgalmak által egykor kiharcolt női jogokról is, de az ünnep fókusza ma már sokkal inkább magán a nőiségen, a nők tiszteletén van.
Felhős keddet, az északi tájakon kis napsütést, keletebbre akár havat és északkeleti szelet ígér a meteorológia.
Enyhén felhős éggel és koratavasziasan lágy szellővel találkozhatunk ezen a torkos csütörtökön. Érdemes kéznél tartani az esernyőt, de fázni nem fogunk.
Ahogy közeledik a keddi Valentin nap, úgy nő a forgalom a virágárusoknál. A trendek maradtak, az árak nőttek.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!